A romantika számos mesteréhez hasonlóan Schumann is rajongott a zenébe szőhető mesés és titokzatos elemekért. Jól példázza ezt az Összkiadás élőben sorozat 5. koncertjének első fele is, amelyben az 1851-ben komponált Meseképek mellé egy titkos zenei kódot tartalmazó mű, a 3. hegedű-zongora szonáta (1853) került. A kor egyik legnagyobb hegedűművésze, Joachim József számára készült darab eredetileg Schumann, Brahms, valamint Albert Dietrich „csapatmunkájának” eredménye volt. A szerzeményt fő motívuma nyomán F–A–E-szonátának is nevezik; a rejtélyes betűk Joachim ars poeticájára utalnak (Frei, aber einsam, azaz „Szabadon, de magányosan”). Négy esztendővel korábban az Adagio és Allegro ősbemutatójának kürtművész szólistája e szavakkal méltatta a művet naplójában: „Ragyogó, friss és szenvedélyes – pont, ahogy szeretem!” Az 1842-es Esz-dúr zongoranégyest hasonló elégedettséggel hallgathatják azok, akikhez nemcsak Schumann, de Beethoven és Mendelssohn zenéje is közel áll: mindkét mester hatása erőteljesen érezhető e gazdagon rétegzett és invenciózus, mégis ritkán játszott kompozíción.