Liszt-kukacok Akadémiája

A Zeneakadémia Koncertközpont ifjúsági programjai

Minden gyerek zenével születik. Nincs olyan csecsemő, akit ne érintene meg Mozart vagy Bach zenéje. Vagy épp a Wellhello, attól függően, hogy mivel találkozik otthon. A Zeneakadémia ifjúsági programjai érthető módon nem a popkultúra értékeivel kívánják megismertetni a kicsiket és a nagyobbakat, hanem azzal a három zenei világgal, amely az intézmény oktatását és hangversenyéletét is meghatározza, vagyis a klasszikus zenével, a népzenével és a jazz-zel.

 

Tematikus sorozat 10-15 éveseknek:

 

Épületlátogatás gyerekeknek:

Néhány éve létrehoztuk Facebook-oldalunkat is, hogy minél gyorsabban értesülhessetek híreinkről, programjainkról. Mert készülünk vadonatúj programokkal is: tele vagyunk ötlettel!

Ami nem változott, az a hitvallásunk. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a zene nem pusztán szórakozás, hanem emberi mivoltunk lényegére tanít, s ezért aligha lehet elég korán kezdeni a vele való megismerkedést. Ahogy Shakespeare fogalmaz: „Az ember, aki legbelül zenétlen, / S eltörnek lelkén az összhangzatok, / Az kész az árulásra, tőrvetésre: / Szelleme a tompa űr sötétje, / Lelke csönd; a néma árnyékvilág. / Ne bízz benne. Hallgass a zenére!

A Liszt-kukacok Akadémiájának adatvédelmi tájékoztatója innen letölthető.