„Prunyi Ilona a magyar zenei élet kimagasló képviselői közé tartozik, virtuóz adottságai egészen rendkívüliek.” Fischer Annie nyilatkozott ekként a Zeneakadémián ötven éve tanító, s azóta koncertező Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas művésznőről, akinek a nevéhez közel ötven lemezen túl a magyarországi Dohnányi-reneszánsz elindítása is fűződik. Prunyi Ilona esetében persze éppen lenyűgöző virtuozitása a legkevésbé fontos: ennél sokkal lényegesebb a zenéléséből sugárzó humanista attitűd, ami oktatási tevékenységét is meghatározza, s ami a letűnt polgári világ „utolsó mohikánjainak” egyikévé teszi őt. Az ünnepi koncert első felében Liszt- és Chopin-műveket fog játszani, majd válogatott kamarapartnerek társaságában legkedvesebb szerzőinek egyikétől, Dohnányi Ernőtől ad elő egy ritkán hallható remekművet. A különleges hangszer-összeállításra, hegedűre, brácsára, csellóra, klarinétra, kürtre és zongorára írt C-dúr szextett 1935-ben keletkezett, s jórészt a késő 19. századi idiómát használja, de a zárótételből kiérezni a jazz hatását: a nagyszerű finale olyan, mintha Gershwin túl sok időt töltött volna egy századfordulós bécsi szálloda zenekarában, s egy-két ötletet az ironikus Mahler súgott volna neki.