Johann Sebastian Bach (1685–1750) h-moll miséje egyfelől a zeneszerző (és a zeneirodalom) egyik legnagyobb alkotása, kivételes tökéletességű mű, amely a két passió, a Die Kunst der Fuge, a Musikalisches Opfer, a Goldberg-variációk vagy a Das Wohltemperierte Klavier nagyságrendjét képviseli, másfelől problematikus opus magnum, amely kérdéseket vet fel. Bach egy évvel halála előtt, 1749-ben fejezte be, de évtizedeken át dolgozott rajta, hiszen már 1724-ben is születtek meg belőle részletek. Szigorúan véve nem is egységes alkotás, a kutatók meg tudják különböztetni stiláris rétegeit, a zenehallgató számára mégis tömb, monumentum. Különös az is, miért vállalkozott egy lutheránus zeneszerző a saját vallásgyakorlatának ellentmondó és a katolikus liturgiában megszokott missa tota, azaz teljes miseciklus megkomponálására, ahogyan zavarba ejtő és a szertartások gyakorlatának ellentmondó a kétórás időtartam is. Egy remekmű, amely csupa kérdés és titok – fontosabb azonban felemelő, katartikus hatása. A Vashegyi György által több mint három évtizede alapított és máig vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekar a magyar korhű régizenei előadói gyakorlat két legjelentősebb műhelye. Bár az est brit karmestere, a sussexi születésű Marcus Creed (1951) fiatalon a legkiválóbb cambridge-i, oxfordi és londoni intézményekben szerezte tudását, pályafutása jelentős részében sok és erős szállal kapcsolódott a német zenekultúrához: Berlin, Stuttgart és Köln zeneéletéhez.