Nemzeti Filharmonikus Zenekar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Milyen zenét írt volna Mozart, ha megéri az idős kort, és nem harmincöt évesen hal meg? – hangzik a megválaszol(hat)atlan kérdés. De vannak, akik úgy vélik, Mozart – a hétköznapi ember életének többszörös sebességével – leélt egy emberöltőt, zenéje legalábbis erről tanúskodik. Élete utolsó három évében olyan műveket vetett papírra, amelyek már önmagukban is egy emberélet összefoglalását adják. Az Esz-dúr szimfónia még a mozarti mértékkel mérve is kimagasló csúcsként számon tartott g-moll (K. 550), illetve C-dúr (K. 551) „Jupiter” szimfóniákkal egy időben, 1788 nyarán keletkezett. A zeneszerző utolsó alkotásához, a végül tanítványa által befejezett Requiemhez máig megfejtetlen legenda kapcsolódik a titokzatos, a komponistát halálba hajszoló – egyes vélemények szerint megmérgező – megrendelővel kapcsolatban. A zenetörténet egyik leghíresebb gyászmiséje a teljesség erejével jeleníti meg a gyászt, a vigaszt, az emberi mulandóságot és az örökkévalóságot. Ahogyan a 20. század egyik nagy filozófusa, Émile Cioran fogalmazott: „Mozart Requiemje egy túlvilági lélegzet. Hogyan is hihetnénk egy ilyen zeneművet hallva, hogy a világegyetemnek nincs értelme? Kell, hogy legyen.”