Liszt Ferenc Kamarazenekar

Első ránézésre kijelenthetnénk, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje abban különleges, hogy nincs benne meglepő, és ez igencsak eltér a neves zenekar utóbbi időben tapasztalt műsorszerkesztési elveitől. A koncert első fele valóban hagyományosnak mondható; két olyan közönségkedvenc művet választottak, melyeknél – pont a népszerűségük miatt – alaposan meg kell küzdeni a sikerért. A világ leghíresebb szerenádja, a Kis éji zene után, Mendelssohn-versenymű következik. Az együttes angol vendége, Benjamin Grosvenor először lép fel Budapesten, azután, hogy a nemzetközi zenei élet legjelentősebb helyszínein már nagy sikert aratott érzékeny, kiforrott zongorajátékával. A koncert második része viszont tartogat kuriózumot: Anton Sztyepanovics Arenszkij 1895-ös keltezésű vonósnégyesével a műfaj addig kőbevésettnek tekintett szólamkiosztási szabályát (1. hegedű, 2. hegedű, brácsa, cselló) rúgta fel, művét hegedűre, brácsára és két csellóra alkotta meg, és ezzel jelentős kritikát zúdított magára. Pedig így a gyönyörű alkotásban a szokásostól eltérő módon érvényesülnek az erővonalak. Ezen a koncerten, a kamarazenekari előadásban még inkább eltolódik a hangsúly a mélyebb regiszterek felé, hiszen az egyik csellószólamot Várdai István, az együttes világsztár művészeti vezetője, a másikat Kertész Ottó, Liszt-díjas csellóművész, az együttes kitűnő szólamvezetője irányítja.