Lendvay József, Oláh Kálmán, Balázs János

Az „ördög hegedűse”, ahogy már életében nevezték, nem csak saját jogán került be a zenetörténet halhatatlanjainak panteonjába, hanem Liszt révén is. A huszonéves zongoravirtuózt annyira megbabonázta Paganini játéka, hogy egy egész sorozat etűdöt – összesen hatot – komponált a híres Caprice-ok témáira. Amikor 1832-ben – Paganini második párizsi útján – Liszt először hallotta, ezt írta egy tanítványának: „Naponta négy-öt órát gyakorolok! Ha meg nem tébolyodom, művészt fogsz lelni bennem. »Én is festő vagyok!« – kiáltotta Michelangelo, mikor először látott remekművet. Bár kicsiny és sze- gény vagyok, barátod egyre csak e nagy ember szavait hajtogatja Paganini utolsó koncertje óta. Micsoda ember, micsoda hegedű, micsoda művész! Istenem, mennyi szenvedés, mennyi nyomorúság, mennyi kínlódás abban a négy húrban!” Amit Liszt megtehetett kétszáz éve, miért ne tehetné meg ma is egy zongorista? A kérdés annyira nem költői, hogy a koncerten Paganini eredeti műveit rögtön két tükörben is megnézhetjük: Balázs János zongoraművész a Liszt-etűdöket játssza el, Oláh Kálmán – az egyik legjobban improvizáló hazai jazz-zongorista – pedig saját átiratait. Előttük Lendvay József hegedűművész húzza el az eredeti Caprice-okat úgy, hogy maga Paganini is féltékeny lenne rá.