Beethoven harmadik cselló-zongora szonátája 1807/1808-ban született. Ezek voltak a szerző középső alkotói periódusának évei, amit a zenetudomány a hősi korszakának szokott nevezni. A harmadik szonáta olyan művekkel rokon, mint az ötödik és hatodik szimfónia vagy az Appassionata szonáta. Az első félidő zárásaként Schumann Adagio és allegro című, eredetileg kürtre és zongorára készült műve szólal meg, amelyre azonban a komponista már a kiadás évében (1849) a kottára írta a csellót és hegedűt mint a zongora mellett alternatívaként alkalmazható hangszereket. A második félidőben egy eredetileg is csellóra és zongorára készült mű csendül fel. A szintén 1849-ben komponált duó mélyen rokon az Adagio és allegróval. Az estét Brahms első cselló-zongora szonátája zárja, amelyet 1865-ben fejezett be. A művet Josef Gänsbacher énektanárnak dedikálta, aki amatőr csellista is volt. A bemutatón is ő interpretálta a szonátát Brahmsszal, aki annyira elégedetlen volt a professzor technikai felkészültéségével, hogy megpróbált olyan hangosan játszani a zongorán, hogy csak azt lehessen hallani.