Jonathan Biss és a Concerto Budapest

Nagyobbára a hazai ötvenes évek nemzeti klasszicista irányzatának reprezentánsa, ám helyenként már a majdani Ligeti György stílusjegyeinek megelőlegezője. Ez az 1951-es Concert Românesc, amelynek uralkodó népies divertimento-hangvétele végül egyfajta őrülési jelenetbe torkollik: „jó és rossz egyszerre”, ahogyan azt maga az erős önkritikával megáldott komponista vélte. A korai Ligeti-mű nyomában egy érett Mozart-remek, az 1784-es G-dúr zongoraverseny következik, méghozzá a zongoraművészi működés mellett zenei íróként, tanárként és fesztiváligazgatóként (Marlboro Music Festival) is tevékeny Jonathan Biss szólójával. E zongoraverseny kapcsán rendszerint azt az anekdotát szokás emlegetni, mely szerint Mozart kedves seregélye képes volt elfütyülni a mű harmadik tételének melódiáját. A Keller András által összeállított és vezényelt koncert zárószáma ellenben egy teljes mesegyűjtemény felemlítését teszi indokolttá, hiszen Rimszkij-Korszakov 1888-as, parádés hangszerelésű szimfonikus szvitje Az Ezeregyéjszaka meséin alapul, s élményszerűen meg is idézi a címszereplővé megtett Seherezádé alakját csakúgy, mint a hajós Szindbádét.