Főszerepben a Nemzeti Énekkar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Főszerepben a kórus: a cappella és egytételes oratorikus műveket ad elő a Nemzeti Énekkar és az azt 2016 januárja óta vezető Somos Csaba karnagy. Olyan alkotások szólnak ebben a színes csokorban, amelyek nehezen illeszthetők egy hagyományos zenekari koncertműsorba, de amelyeknek helye van a koncertteremben a szimfonikus és az oratorikus repertoár nagyszabású darabjai mellett. A Goethe verspárjára írt kantáta egyike a legmerészebb és leghatásosabb Beethoven-opuszoknak, Mendelssohn azonos című koncertnyitánya viszont azért izgalmas, mert szavak nélkül jeleníti meg a szélsőséges hangulatokat, emberi érzéseket. Szintén polaritás jellemzi Brahms Hölderlin-megzenésítését, amelyben a költő és a zeneszerző a „fellegek puha szőnyegein sorstalanul suhogó” isteni szellemekkel állítja szembe az ember nyughatatlan életét. Schumann két kórusra írt négy dala valójában vallásos ének, noha nem liturgikus, ám mindegyik témája a halandó ember és az őt metafizikusan körülvevő örökkévalóság. Dvořák kantátájának elhangzása igazi kuriózum, hiszen szinte megszületése óta a cseh szerző gyakrabban játszott nagyszabású műveinek, a Stabat maternek és a Requiemnek az árnyékában áll, noha ragyogó fiatalkori alkotásról van szó. Ráadásul a himnusznak, amely a harmincéves háború – csehek számára végzetes következményeket hozó – első ütközetének állít emléket, a zeneszerző életművében megkülönböztetett szerep jutott: Dvořák ezzel vált elfogadott cseh nemzeti zeneszerzővé.