Concerto Budapest / Mozart-nap 4.

Szinte hihetetlen, de Mozart az utolsó három szimfóniájával 1788 nyarán mintegy kilenc hét alatt készült el: a 39. (Esz-dúr) szimfóniát június elején kezdte el, nem egészen egy hónappal a Don Giovanni bécsi bemutatója után, majd július 25-én és augusztus 10-én fejezte be a következő – g-moll (K. 550) és C-dúr (K. 551) – szimfóniákat. Kilenc hét alatt tizenkét tétel készült el, ami azt jelenti, hogy Mozart átlagosan öt napot és néhány órát töltött egy-egy tétel komponálásával. Ebben nincs benne, hogy ezzel egy időben más darabokat is írt, zongoraórákat adott, beteg feleségét ápolta, elszenvedte hat hónapos kislánya halálát, barátokat szórakoztatott, új lakásba költözött, és szabadkőműves társát, Michael Puchberget ostromolta pénzügyi kölcsönökért. Utolsó szimfóniáinak a zeneszerző életében való nyilvános előadásáról semmi bizonyosat nem állíthat a zenetörténeti kutatás. A „nagy” jelzővel megkülönböztetett g-moll szimfónia rangjáról és kedveltségéről annál könnyebb kétely nélküli kijelentéseket tenni, hiszen Beethoven, Schubert vagy Schumann éppúgy lelkesedett ezért az alkotásért, mint a koncertközönség egymást követő nemzedékei az elmúlt kétszáz évben. „Azután Wolfgang új és kitűnő zongoraversenye következett, melyet a másoló még be sem fejezett, amikor megérkeztünk; öcséd végig sem tudta játszani a rondót a koncert előtt, annyira el volt foglalva a másolat ellenőrzésével” – írja levelében Mozart apja Nannerlnek, Wolfgang Amadeus nővérének, a d-moll zongoraverseny (K. 466) bemutatóját követően, hiszen oly sok versenyművéhez hasonlóan ez a remekmű is nagy sietséggel készült. A mester zongoraversenyei közt igen ritka moll hangnem egyszerre idézi meg a Don Giovanni drámai hangulatát és vetíti előre a romantika szellemét. A szerző legnépszerűbb alkotásai közé tartozó művet Beethoven is előadta, még a saját maga által improvizált kadenciát is lejegyezte az utókor számára. Mozart utolsó három szimfóniájáról már a 19. században is úgy vélekedtek, hogy a „zeneművészet égboltjának legfényesebb csillagai”. Ezek közül a fenséges fanfárral induló C-dúr szimfónia nemcsak a publikumot, de a zenésztársadalmat is mindmáig lenyűgözi. A darab csúcspontja a virtuóz technikával kidolgozott finálé: egy gregorián dallamot idéző motívumból átvezető téma, melléktéma és zárótéma bontakozik ki benne, amelyek végül egyszerre is megszólalnak. A mű magasztosságára utaló „Jupiter-szimfónia” elnevezést a neves Johann Peter Salomonnak, a Haydn „londoni” szimfóniáit megrendelő impresszáriónak tulajdonítják. „Mozart zenéje visszaadja az elveszett Paradicsomot, hiszen az emberi lét csodáját képes volt hangokban megmutatni. Az öröm és a fájdalom is magasrendűen, mégis egyszerűen és természetesen szólal meg műveiben. Ha átadjuk magunkat a zenéjének, békére lelhetünk” – nyilatkozza Keller András a Mozart-nap kapcsán. Mihail Pletnyov, Keller András és a Concerto Budapest ezzel a grandiózus koncerttel zárja a Mozart tiszteletére megrendezett tematikus napot, abban a reményben, hogy életre szóló élményt nyújtanak a Zeneakadémia közönségének.