Az embernek az az érzése, hogy a lenyűgöző kisugárzású Anoushka Shankar az istenekkel játszik, de legalábbis nem fél a kihívásoktól. Hiszen édesapja, Ravi Shankar valóságos legenda volt már életében, aki nemcsak a 20. századi indiai hagyományra gyakorolt jelentős hatást, hanem a nyugat-európai művészi zenére, a jazzre és a populáris műfajokra is. Hogy Anoushka úgy döntött – vagy úgy döntöttek róla az istenek –, hogy apja nyomdokaiba lép, s ő maga is szitárművész lesz, azt persze az idő maximálisan igazolta. „Arra várok, amikor Anoushka apjaként emlegetnek majd – írta egy alkalommal Ravi Shnakar. – Anoushka tényleg ritka tehetség, van valami spirituális abban, ahogy játszik, érzi a zenét és mindezt az érzést és képességet is beleteszi.” Első magyarországi koncertjét a felújítás előtt álló Zeneakadémián adta, s egyik kritikusa a koncert után azt írta, az apa vágya teljesült: Ravi most már valóban „csak” Anoushka apja. Hat évvel később az újjászületett falak között valódi spirituális élmény vár tehát a közönségre, az idő- és térnélküliség élménye, ahogy napjaink egyik legnagyobb szitárművésze a klasszikus indiai ragák birodalmába vezeti a hallgatókat.