„Zenei egyéniségét az ősprimitívségének a legfejlettebb kultúrával való egészen egyéni összeforrása teszi különállóvá. Zenéje egyanyagú, önmagában zárt, egységes szervezet, kölcsönzések, utánzások szinte minden nyoma nélkül.” Kodály Zoltán fogalmazott ekként Bartók Béláról a Nyugat hasábjain A kékszakállú herceg vára ősbemutatója alkalmából. Bartók zenéjét már nem látja a közönség hét ajtajú várnak – fogalmazott Kodály ugyanitt, ám Bartók életművében azért mindmáig sokunk számára elkél az avatott eligazítás. Különösen akkor, ha szerencsénkre olyan mélyen látó és egyúttal mélyen érző művész vállalkozik az ismeretterjesztés szintjén messze túlemelkedő beavatásra, mint Vásáry Tamás. Kodály Zoltán egykori tanársegédje, a mesélőnek, zongoraművésznek és karmesternek egyként páratlan Vásáry Tamás bizonyosan közelebb bűvöli hozzánk az Illyés Gyula versében „jó orvosként” említett zeneszerzőt: „…ki nem andalítasz; / ki muzsikád ujjaival / tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, / ahol a baj…”