A Schola Academica hangversenye

2018. december 19. 19.30-21.00

Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

A Schola Academica hangversenye A Zeneakadémia saját szervezésű programja

A karácsonyi ünnepkör dallamai

A Schola Academica a Schola Hungarica első, 1979-ben megjelent albumának tételeit idézi fel karácsonyi koncertjén. A 39 évvel ezelőtti lemez meghatározó volt, hiszen addig nem lehetett itthon gregorián éneket hallgatni hanglemezen. Ráadásul az énekek mind magyar középkori forrásokból csendültek fel, ami a világon is egyedülálló volt. A kórus idén ezt az ikonikus repertoárt tűzte műsorára az immár hagyományos ádvent-karácsonyi hangversenyén. Az énekek mellett idén is orgonazene, valamint liturgikus olvasmányok teszik teljessé az ádventi készületet.

Győry Franciska (színművész)
Gesztesi-Tóth László (orgona)
Vezényel: Héja Benedek, Merczel György, Mizsei Zoltán

Rendező:

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Egyházzene Tanszék

Jegyár:

A hangversenyre a belépés ingyenes.