2026. április 19. 11.00-13.00
Nagyterem
Budafoki Dohnányi Zenekar
Világok találkozása
Stravinsky: Zsoltárszimfónia
Budafoki Dohnányi Zenekar
Budapesti Akadémiai Kórustársaság
Vezényel: Hollerung Gábor
A Zsoltárszimfónia a Serge Koussevitzky vezette Bostoni Szimfonikus Zenekar felkérésére született, 1930-ban. Stravinsky egy régebb óta dédelgetett tervét valósította meg azzal, hogy kórusra és zenekarra komponált, s a bibliai zsoltárokat vette alapul. A Vulgata 38. zsoltárának utolsó, valamint a 39. zsoltár első sorait és a teljes 150. zsoltárt választotta. „A három zsoltár egymás mellé helyezése nem véletlen. A bűnös könyörgése isteni irgalomért (prelúdium), az elnyert kegyelem köszönete (kettős fúga) és a dicsőítő himnusz a mű fokozati tervének alapjait szolgálják. A szövegeket életre keltő zene a maga szimfonikus törvényének engedelmeskedve bontakozik ki. A három tétel periodikus rendet követ, ebben az értelemben alkot »szimfóniát«, szemben a szvit minden rendszer nélkül egymás után következő darabjaival” – írta alkotásáról a szerző. 1963. május 8-án, utolsó – és a második világháború utáni egyetlen – budapesti látogatásán az Erkel Színházban Stravinsky éppen ezt a művet vezényelte egy kivételes élményt adó koncerten.
Rendező:
Budafoki Dohnányi Zenekar
Jegyár:
5 500, 6 500 Ft
Hasonló események:
2025.
11. 20
19:30
19:30
2025.
11. 28
19:30
19:30
2025.
12. 9
19:00
19:00
Díjtalan jegy szükséges
2026.
01. 20
19:30
19:30
Budafoki Dohnányi Zenekar
Nagyterem
2026.
02. 22
11:00
11:00
2026.
03. 24
19:30
19:30

