Harcsa Veronika és Nora Thiele

2024. március 20. 19.00-21.00

Solti terem

Jazz itt!

Harcsa Veronika és Nora Thiele A Zeneakadémia saját szervezésű programja

InterAction

Szereplőváltozás

Harcsa Veronika (ének), Gyémánt Bálint (gitár)

A rendkívül sokoldalú, a műfajok és a stílusok határterületein szívesen kísérletező művész, Harcsa Veronika az utóbbi időben intenzív zeneterápiai tanulmányokat végzett. Az itt nyert tapasztalatait előadóművészként, valamint innovatív projektek, interaktív koncertprogramok kidolgozásában is hasznosítja. Ennek egyik első állomásaként 2022 novemberében a német ütőhangszeres művésszel, hangszerépítővel és zeneszerzővel, Nora Thielével adott közös koncertet Brüsszelben. Thiele Lipcsében, zongora- és ütőhangszer-szakokon végezte zenei tanulmányait. A középkor, a reneszánsz és a korabarokk ütőhangszereinek kutatása, megszólaltatása mellett mindig is szívesen vett részt jazz- és világzenei előadásokban, saját fejlesztésű hangszerparkjának köszönhetően pedig gyakori közreműködő kísérletező szemléletű produkciókban. Új, saját kompozíciók alkotják a műsort, melyek kifejezetten azzal a koncepcióval lettek megírva, hogy a közönség be tudjon kapcsolódni a zenébe adott pontokon.

 

A koncerten egészségügyi okok miatt Nora Thiele helyett Gyémánt Bálint lesz Harcsa Veronika zenei partnere. A koncertműsor és az est koncepciója változatlan, a korábban megváltott jegyekkel látogatható.

 

Az eseményre minden jegy elfogyott.

 

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

4 500 Ft

Sorozat:

Jazz itt!

A sorozat további eseményei:

2024. 12. 29
19:30
Jazz itt!

Jazzation

Nagyterem