Szolnoki Szimfonikusok

Alig van mű Beethoven életében, mely hangulatában, tartalmában ennyire ellentmondana a költő külső életviszonyainak. A 2. (D-dúr) szimfónián a komponista 1801 és 1802 között dolgozott; ez az időszak egybeesik a Heiligenstadti végrendelettel. Beethoven ekkor már tudta, hogy teljes süketség és társadalmon kívüliség vár rá. Ebben a vigasztalhatatlan lelkiállapotban írta meg ezt a szimfóniát, amely szöges ellentéte a külső világnak: bizakodás, derű és az élet szeretete jellemzi. Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyét a romantikus zongorairodalom kiemelkedő darabjaként tartják számon. A három tételből álló szerzeményen Liszt igen nagy műgonddal és önkritikával dolgozott, nem kevesebb mint öt változatát készítette el az idők során. Az 1855-ös weimari bemutatón a zongoraszólamot maga Liszt játszotta, a zenekart pedig Berlioz vezényelte. Max Bruch hegedűre és zenekarra írt művei még mindig a gyakran előadott repertoár részét képezik. Az 1911-ben készült kettősversenyt eredetileg a fiának, a kiváló klarinétművésznek, Max Felixnek és Willy Hessnek (brácsa) írta. Hess javaslatára azonban Bruch a klarinétszólamot átírta hegedűre. A Kettősverseny két hangszer meghitt beszélgetése. A hangulata romantikus, több korábbi műveiből merített dallamot idéz.