A koncerten elhangzó első darab az egyik leggyakrabban játszott zongorára írt versenymű. Bár már az 1830-as évektől foglalkoztatta egy zongorakoncert gondolata, és a későbbi mű vázlatait még fiatalon papírra is vetette, Liszt csak a weimari időszakban kezdte részletesebben kidolgozni a kompozíciót, amikor az udvari zenekar élén lehetőséget kapott a zenekari hangzás alaposabb tanulmányozására. Igen nagy műgonddal és önkritikával dolgozott rajta, nem kevesebb mint öt változatott készített el az 1855-ös bemutatóig. Ekkor maga a szerző játszotta a zongoraszólamot, s a vendégként Weimarba látogató Berlioz volt a karmester. Felix Mendelssohn-Bartholdy német zeneszerző 1829-ben európai tanulmányútra indult. Először Angliában és Skóciában járt, majd Bécsen és Salzburgon át Itáliába utazott. 4. (A-dúr) szimfóniáját olasz élményei hatására komponálta 1833-ban, és a londoni bemutatón ő maga vezényelt. A négytételes mű leginkább olaszos hangvételű része a virtuóz táncfinálé, melynek zenei alapjául a nápolyi saltarello, azaz ugrótánc szolgált.