Martin Haselböck

2022. november 20. 19.30-22.00

Nagyterem

Orgonakoncertek

Martin Haselböck A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Elmarad

J. S. Bach–Liszt: Bevezetés és fúga az Ich hatte viel Bekümmernis című kantátából
Martin: Passacaille
J. S. Bach–Landmann: d-moll chaconne a 2. hegedűpartitából
Krenek: Die vier Winde – szvit, op. 223
Liszt: Fantázia és fúga az Ad nos, ad salutarem undam kezdetű korál dallamára
Improvizációk megadott témákra

Martin Haselböck (orgona)

Martin Haselböck osztrák orgonaművészt és karmestert napjaink egyik legjelentősebb historikus előadójaként tartják számon. Bécsi és párizsi tanulmányai, valamint több nemzetközi versenygyőzelme után már korán hírnevet szerzett orgonistaként, és olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Claudio Abbado, Lorin Maazel, Wolfgang Sawallisch vagy Riccardo Muti. 1978-tól 2000-ig a Universal Organ Edition főszerkesztője volt, közreadta többek közt Liszt és Mozart összes orgonaművét, Liszt Ferenc és az orgona című könyve 1998-ban jelent meg. 1985-ben alapította meg a korhű hangszereken játszó Orchester Wiener Akademie-t, mellyel több mint 60 lemezt adott ki, emellett az összes neves zenekart vezényelte a Bécsi Szimfonikusoktól a Los Angeles-i Filharmonikusokig. A budapesti közönség legutóbb karmesterként láthatta, ezúttal a Nagyterem Voit-orgonáját szólaltatja meg. A barokk, romantikus és 20. századi művek mellett pedig improvizálni fog a közönség által megadott témákra.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

1 800, 2 300, 2 900 Ft

Sorozat:

Orgona a központban

A sorozat további eseményei: