Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Zenei Együtteseinek hangversenye

2022. június 22. 19.30-22.00

Nagyterem

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Zenei Együtteseinek hangversenye

Mendelssohn: Éliás, op. 70

Horti Lilla (szoprán), Wiedemann Bernadett (alt), Szappanos Tibor (tenor), Palerdi András (basszus)
Az ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara (hangképző: Katyi Zsombor, koncertmester: Dúlfalvy Éva)
Vezényel: Kovács László

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara nem hivatásos együttes, tagságát jelenlegi és egykori egyetemi hallgatók és oktatók alkotják, művészeti vezetője Kovács László karmester. Az együttes repertoárján egyaránt szerepelnek barokk, klasszikus, romantikus és kortárs művek, a cappella kórusművek, oratóriumok, versenyművek, szimfóniák, mindemellett szívesen kalandozik a könnyűzene és a komolyzene határterületeire is. Az ELTE zenei együttesei több alkalommal közreműködtek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Tiszazugi Zenei Fesztiválon, évről évre résztvevői a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és Rolla Jánossal közösen a Mester és Tanítványa koncertsorozatnak, valamint a Tihanyi Bencés Apátság koncertsorozatának.

Rendező:

ELTE 'Eötvös' Művészeti Együttes

Jegyár:

2 700, 4 000, 5 000, 8 000 Ft