Budapesti Fesztiválzenekar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

„Úgy érzem, ha Haydnt és Mozartot játszom a Fesztiválzenekarral, megfiatalodom” – vallja Takács-Nagy Gábor, aki idén is folytatja a két mester kifogyhatatlan szimfonikus termésének tolmácsolását, ezúttal Jean-Efflam Bavouzet értő zongoraszólójával. „Fantasztikus pozitív életenergia és életerő van mindkettőjükben!” – folytatja a két klasszikushoz gyermekkora óta vonzódó Takács-Nagy Gábor. Ezt az életörömöt tükrözi a két műsorra tűzött, fényes C-dúrban írt szimfónia, és Mozart zongoraversenye is. Haydn szimfóniáinak túlnyomó többségébe belecsempészett valami huncutságot. A C-­dúr szimfónia esetében ez egy formai trükk: a kétrészes finálé mind a két szakasza egy­-egy miniatűr szonátaforma. Persze ez csak a legavatottabb füleknek nyújt külön örömöt, a szerző leginkább saját magát szórakoztatta vele. Szintén újító volt Mozart az Esz­-dúr zongoraversenyben, amely egy Victoire Jenamy – tévesen Jeunehomme – nevű nőről kapta becenevét. „Egyetlen szimfóniám sincs nálam, ezért hanyatt­-homlok írok egy újat” – újságolta édesapjának Mozart, amikor újdonsült feleségével Salzburgból Bécsbe tartva megszállt és koncertet adott Linzben. Így született a Linzi szimfónia, amely a nagy sietség ellenére színes, jó humorú, frappáns darab lett.