Schumann zongorás kamarazenéje/4 A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Az 1849 végén – mindössze háromnapi munkával – megkomponált Három románcot Schumann eredetileg oboára és zongorára írta. A darab kiadója azonban aggódott, hogy ebben a letétben nem fog fogyni a mű, ezért (Schumann tiltakozása ellenére) „kapósabb” hangszerösszeállításban, hegedű-zongora- és klarinét-zongoraváltozatban is piacra dobta a kompozíciót – az Összkiadás élőben 4. koncertjén a felső szólam ezúttal brácsán szólal meg. A d-moll szonátában (1851) a Schumann által olyannyira kedvelt zenei rejtvények újabb darabjával ismerkedhetünk meg: a mű D-A-F-D motívuma a Schumann-nal és Mendelssohnnal is szoros művészi kapcsolatban álló kiváló hegedűművész, Ferdinand David nevét kódolja, akinek a kompozíció ajánlása szól. Végül a hat kis táncot felsorakoztató bájos négykezes kompozíció, a Gyermekbál (1853) elhangzása után egy a Schumann-életműben szintén gyakori „meglepetéses” darab következik: az F-dúr zongoratrióban (1847) egyik gyönyörű dalát rejtette el a szerző.