Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2018. május 6. 19.30-22.00

Nagyterem

Nemzeti Filharmonikus Zenekar A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Beethoven: 5. (Esz-dúr) zongoraverseny, op. 73

SZÜNET

Beethoven: 3. (Esz-dúr) szimfónia, op. 55 („Eroica”)

Kaneko Miyuji (zongora)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kobajasi Kenicsiró

A magyar közönség egyik ünnepelt muzsikusa áll a karmesteri pulpitusra: Kobajasi Kenicsiro, a Ferencsik János utáni évek zeneigazgatója, a zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya vezényli a róla elnevezett bérlet utolsó hangversenyét. A japán dirigens Beethoven-tolmácsolásai ma is élénken élnek azok emlékezetében, akik részesei lehettek az általa vezényelt hangversenyeknek. A hazájában és Európában egyaránt rendkívül foglalkoztatott művész ezúttal két Esz-dúr hangnemű művet vezényel. Beethoven utolsó zongoraversenye „reklám céllal” kapta a „császári” jelzőt az egyik leleményes kottakiadótól, utalva a kompozíció nemességére és arra a zenei nagyságra, amely áthatja minden egyes ütemét. A szólista kivételes képességű tehetség, édesapja japán, édesanyja magyar származású. Hatéves korában Magyarországra költözött, ahol öt év alatt hét országos versenyen tizenhat díjat nyert, majd Master of Musical Arts diplomáját 2014-ben szerezte meg a Tokyo College of Music intézményében. Kaneko Miyuji azt vallja, játékára Kocsis Zoltán hatott döntően. A zongoraverseny párdarabjaként elhangzó, szintén nagyszabású és a műfaj történetében forradalmi újításokat hozó kompozíció a híres történet szerint Napóleon tiszteletére íródott, de amikor a konzul saját kezűleg koronázta császárrá magát, Beethoven dühében megsemmisítette az ajánlást a címlapon.

Rendező:

Nemzeti Filharmonikusok

Jegyár:

3 000, 4 500, 6 000 Ft