Nagy Péter zongoraestje A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Tanít és koncertezik, nagy művészek (mint Kim Kashkashian) rendszeres kamarapartnere, versenyművek megszólaltatója és szólóestek adója – s mégis: Nagy Péter a magyar zongoraiskola rejtőzködő kiválósága. Jobb megismerésére, művészi jelentőségének újabb érzékelésére most egyszemélyes estjén nyílik majd mód, ahol az érzékeny, de sosem érzelgős Schubert-interpretátor két Schubert-szonáta között a bartóki Táncszvit embert és zongoristát próbáló megszólaltatására is vállalkozni fog. Schubert 1818-ból származó négytételes f-moll szonátája mellett az 1828-ban, a komponista utolsó hónapjaiban szerzett B-dúr szonáta hangzik majd fel: az ugyancsak négytételes mű talányos, sokféleképp értelmezett és elemzett alkotás, amelybe a zeneszerzői halál tragikus ténye is belejátszik. Az 1923-ra, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félszázados évfordulójának megünneplésére megrendelt Táncszvit mint nagyzenekari mű nemigen érvényesült és nem is talált megértésre a Vigadóbeli ősbemutatón: Dohnányi Ünnepi nyitánya, s pláne Kodály Psalmus Hungaricusa jóval nagyobb sikert aratott akkor. „Valamennyi tétel tematikus anyaga parasztzene-imitáció. Mert az egész műnek az volt a célja: valami ideális elképzelésű parasztzenefélét, azt mondhatnám: valami költött parasztzenefélét egymás mellé sorakoztatni” – nyilatkozott Bartók e művéről, melynek zongoraváltozata kikezdhetetlen technikájú előadót követel.