A szerelem szinte minden dal alaphelyzete és e dalokat attól függően hallgatjuk szívesen vagy kelletlenül, hogy magunk éppen milyen érzelmi állapotban vagyunk. A szerelemről, pláne a viszonzatlanról szóló nótácskák Heine szerint mindig ugyanarról szólnak és a legtöbbször rendkívül ósdiak, a panaszos költő pedig megmosolyogni való. Ha nem lenne zene, talán még hinnénk is Heinének. A zeneakadémiai dalest szólistái, Hajnóczy Júlia és Brickner Szabolcs a zeneirodalom leghíresebb szerelmeseit énekelte már. Álltak együtt a színpadon Júliaként és Rómeóként Gounod operájában, Paminaként és Taminóként Mozart Varázsfuvolájában vagy Iluskaként és János vitézként Kacsóh Pongrác daljátékában. Nem tudhatjuk, hogy ezekben a színpadi helyzetekben mennyire segítette őket, hogy az életben is párt alkotnak. Brickner Szabolcs mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy „ez a legcsodálatosabb dolog, amit csak el tudok képzelni. Köztünk olyan különleges energia van jelen, amit mással nem tudnék létrehozni. Vele az érzéseket nem megjátszani kell, hanem megmutatni. A munkamorálunk is hasonló, szeretünk mindent komolyan csinálni, és mindenbe belemerülni”. Hogy erre Beethoven ariettájában, A csókban lesz-e lehetőségük, nem tudhatjuk, mindenesetre a bűvös szó, azaz a csók hatszor biztosan elhangzik majd.