A Zeneakadémia négy hallgatója, Takács-Nagy Gábor, Schranz Károly, Ormai Gábor és Fejér András 1975-ben gondolt egyet, és megalapította a Takács Kvartettet. Az indulást követő két-három esztendőben máris több rangos fesztiválról diadallal távoztak (Evian, Portsmouth, Bordeaux), amikor pedig meghívást kaptak, hogy legyenek a Coloradói Egyetem rezidens kamaraegyüttese, örömmel mondtak igent a felkérésre. (Azóta is az Egyesült Államokban van az együttes székhelye.) Az első hegedűs és névadó Takács-Nagyot 1993-ban a brit Edward Dusinberre váltotta, a mélyhegedűs Ormai helyét pedig előbb Roger Tapping, majd a San Franciscói Szimfonikusok korábbi brácsaszólam-vezetője, az amerikai Geraldine Walther vette át, a kvartett nevét és szellemiségét azonban megőrizték. Évtizedek óta sikert sikerre halmoznak, lemezeikről (Bartók, Schubert, Smetana, Borogyin) szuperlatívuszokban ír a nemzetközi kritika; kétszer is elnyerték már a brit szakfolyóirat, a Gramophone „komolyzenei Oscarként” is emlegetett díját, 2003-ban pedig a régóta megérdemelt Grammy-díjat is megkapták Beethoven összes vonósnégyesének felvételéért. A Zeneakadémia Nagytermében Mozart Joseph Haydnnak dedikált Esz-dúr vonósnégyesével indul majd az utazás, amely Janáček izgalmas – Tolsztoj műve által inspirált –, „Kreutzer szonáta” alcímet viselő kvartettjének drámai katarzisain keresztül érkezik meg végül az újvilágba, hisz Dvořák F-dúr vonósnégyese tulajdonképpen amerikai népi dallamok barátságosan játékos, ám annál bravúrosabb műzenei megfogalmazása.