Ugyan egy évszázad választja el egymástól Francis Poulenc és Liszt Ferenc nagyszabású, vallásos tárgyú oratorikus műveit, a 20. századi francia mester vallásos miszticizmusa és csendes elragadtatása nagyon is közel áll a liszti spiritualizmushoz. Poulenc kései stílusa a bizonyíték arra, hogy Liszt milyen sokféle módon termékenyítette meg a modernitást, s hogy emberi-művészi példája halála után több mint fél évszázaddal is mennyire eleven hatást gyakorolt. A koncert első részében Liszt egyik legszebb és legcsendesebb szimfonikus költeménye, az Orfeusz hangzik el. Utána a számos Liszt-ritkaságot és több versenyművet (A-dúr zongoraverseny, Malédiction) is műsorára tűző Ránki Fülöp a zeneszerző legnépszerűbb zongorakoncertjét adja elő. A fiatal művész egy interjúban így beszélt Liszthez fűződő viszonyáról: „Különlegesen szoros lelki kapcsolatot érzek vele. Azt hiszem, egész életemben példaképként és útmutatóként tekintek majd rá mind emberi, mind zenei, mind zongorázási szempontból.”