A képzés az Akadémián igen nehéz, időnként igen kemény volt: aki végigcsinálta, igazi zenészként került ki onnan.

Solti György
Händel: Messiás

2022. február 7. 19.30-22.00

Nagyterem

Händel: Messiás

Elmarad

Händel: Messiás, HWV 56

Jónás Krisztina, Ducza Nóra (szoprán), Bakos Kornélia (alt), Kéringer László (tenor), Jekl László (basszus)
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
Savaria Barokk Zenekar
Vezényel: Németh Pál

Händel 1741-ben mindössze huszonnégy nap alatt komponálta legismertebb művét. A zeneszerző 1741 novemberében utazott Dublinba Devonshire hercegének, Írország kormányzójának meghívására, és a Messiást 1742. április 13-án mutatta be egy újonnan megnyitott koncertteremben. A mű első alkalommal jótékonysági céllal szólalt meg. Burney a következőket írta róla: „E szent oratórium, ahogyan eleinte nevezték, mivelhogy szövege teljes egészében a Szentírásból származik, a közönségnél igen nagy tetszést aratott, ezért Händel a legtisztább jótékonyságtól indíttatva arra a dicséretes elhatározásra jutott, hogy a Messiást minden évben előadja az árvaház javára. S ez így is történt élete végéig…” Egy napjainkban közölt statisztika szerint a Messiás magasan a leggyakrabban elhangzó zenemű, hol korhű hangszereken, hol modern hangszerekkel, népesebb kórusokkal, vagy éppen Mozart átiratában. Bárhogy is, de a közönség számára mindig ünnep ezt a történetében és zeneiségében egyaránt szent oratóriumot hallani.

Kedves Közönségünk!

A 2022. február 7-re tervezett Händel: Messiás előadás betegség miatt elmarad. Az online megváltott jegyek árát a szolgáltató automatikusan visszautalja a vásárlóknak. 

A máshol megváltott a jegyeket a jegyvásárlás helyszínén lehet visszaváltani február 10-ig.

További jegyvisszaváltási lehetőség:  https://www.jegy.hu/onlinejegyvisszavaltas

Rendező:

Savaria Barokk Zenekar, Magyar Händel Társaság

Támogató:

EMMI

Jegyár:

1 200, 2 200, 3 200, 4 200 Ft