Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György
Hamar Zsolt és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

2020. október 22. 19.30-22.00

Nagyterem

A zenekar mesterei

Hamar Zsolt és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Csak onlineMűsorváltozás

Britten: Simple Symphony, op. 4
Mendelssohn: d-moll hegedűverseny
SZÜNET
Liszt: Krisztus – I. Karácsonyi oratórium: Bevezetés
Csajkovszkij: Vonósszerenád, op. 48

Tóth Kristóf (hegedű)
Szabó Balázs (orgona)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Hamar Zsolt

Az 1875-ben alapított Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga a nagy zeneszerző, zongorista, zenepedagógus is tevékeny szerepet játszott. Természetes, hogy a Zeneakadémia Nagytermében Liszt születésnapján évről évre ünnepi hangversenyt hallhat a közönség. Az emelkedett hangulatért ezúttal a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara felel, élükön a Liszt-díjas Hamar Zsolttal. A hangverseny első felében Britten és Mendelssohn egy-egy fiatalkori műve hangzik el; utóbbi szólistája a mindössze 20 esztendős Tóth Kristóf lesz, aki fiatal kora ellenére már számos versenyen szerepelt kiválóan. A szünet után Liszt több mint egy évtized alatt komponált, nagyszabású oratóriumának bevezető tételét játsszák az egyetem hallgatói különleges hangszerelésben: a fúvós szólamok ezúttal orgonán szólalnak meg. Csajkovszkij szerenádja – mely címében és formájában a bécsi klasszikus hagyományokra utal – már az 1881-es bemutatón meghódította a közönséget, azóta pedig minden idők egyik legnépszerűbb vonószenekari darabjává vált.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft