A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.

Solti György

2016. szeptember 10. 11.00-13.30

Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny zenekaros döntő A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Liszt
1. (Esz-dúr) zongoraverseny

Liszt
2. (A-dúr) zongoraverseny

Liszt
Haláltánc

-;-Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Kesselyák Gergely

Az első Liszt-versenyt – és vele együtt az első Budapesten lebonyolított nemzetközi zenei versenyt – 1933-ban rendezték meg a Zeneakadémián. A világszerte nagy érdeklődést keltő esemény ötlete többféle inspirációs forrásból is táplálkozott: egyrészt adódott a 1927-ben indított varsói Chopin-verseny sikere, másrészt határozott igény mutatkozott arra is, hogy a magyarországi Liszt-tradíciónak és -kultusznak reprezentatív ünnepség adjon a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt. Bár nem kizárólag Dohnányi szorgalmazta a verseny létrejöttét, az elképzelés gyakorlati megvalósítása javarészt őt terhelte. Dohnányi aprólékos gonddal tervezte meg a verseny anyagát, amelynek törzsanyaga a mai napig változatlan: a repertoár részét képezték a Paganini- és a Transzcendens etűdök, a Dante- és a h-moll szonáta, valamint a zongoraversenyek. Idén 14. alkalommal rendezik meg a versenyt, amely olyan zongoristák pályáját indította el, mint Fischer Annie, Lazar Berman vagy Bogányi Gergely. A megmérettetés kezdetektől fogva a zeneiséget, az egyedi előadói hangot helyezte előtérbe, amelyre Liszt művei tökéletesen alkalmasak, hiszen tagadhatatlan, hogy a zeneszerző zsenialitása előtti főhajtás lényeges eleme minden interpretációnak. Bogányi Chopinre és Lisztre vonatkozó szavaival élve „ebben a stílusban maradva nem nagyon lehet sem technikailag, sem zeneileg túllépni őket. Az nagyjából elég, amit ők kihívásként elénk állítottak.”

Jegyár:

1 400, 1 900, 2 900, 3 900 Ft