November

Ma már természetes, hogy aki Magyarországon zenét szeretne tanulni, beiratkozik egy zeneiskolába, ha pedig felsőfokú tanulmányokat kíván folytatni ezen a területen, a Zeneakadémiára jelentkezik. Ám nem mindig volt ez ennyire egyértelmű. Ahhoz, hogy hazánkban is intézményes keretek között működjön a zenei oktatás, rögös út vezetett.

Budán az első zeneiskola 1727-ben nyílt meg az érdeklődők előtt, ezen kívül Sárospatakon és debreceni kollégiumokban, esetleg templomokban, illetve magántanároknál kaphattak zenei képzést a polgári családok ifjú zenésztanoncai. A XIX. század közepétől a kultúra virágzásnak indult, az operaelőadások és hangversenyek is egyre népszerűbbé váltak, ám a színvonalas produkciókhoz képzett előadókra volt szükség. Az énekesek és a hangszeres zenészek eleinte külföldön, magántanároknál vagy városi hangászegyletekben tanultak, az 1840-es évektől pedig már a Nemzeti Színház és a Nemzeti Zenede is képzett énekművészeket, de ezek meg sem közelítették a nagyhírű európai iskolák színvonalát.

Az igény tehát egyre sürgetőbbé vált egy olyan hazai intézmény létrehozására, ahol a tehetségek a legmagasabb színvonalon bontakozhatnak ki. Ez a kívánság rendre helyet kapott az Ábrányi Kornél szerkesztette Zenészeti Lapokban is – Gobbi Henrik, a kiváló zongoraművész és zeneszerző 1869-es cikke például élesen bírálta a kulturális ébredés közepette is elmaradott magyar zenei viszonyokat:

„(...) az alkotmányos ujjászületés óta nincs oly ága a magyar állam anyagi és szellemi közéletének, mely a kormány, az állam részéről kisebb-nagyobb mértékben anyagi pártolás, gyámolitásban ne részesült volna, kivéve egyedül a zenemüvészet nyilvános közegeit (...) A legelső lépés lenne egy valódi nemzeti konservatorium felállitása és annak állami segélyzése, ellátván azt a szükséges helyiségekkel, hol a legnagyszerübb előadások is könnyen létesithetők lennének.”

Az elégedetlenkedő hangok végül a parlamentbe is eljutottak, ahol az egyik képviselő, Csengery Antal felvetette egy Színi és Zenei Főiskola tervét. Az ügynek jót tett, hogy az 1870-es években több neves művész mellett Liszt Ferenc is egyre többet koncertezett a fővárosban. A mester még a segítségét is felajánlotta egy magas színvonalú zenei intézmény létrehozásához. Az országgyűlés hosszas huzavona után végül elfogadta a törvényjavaslatot, ám a megvalósításra még mindig éveket kellett várni.

A minisztérium kibérelt egy 16 szobás házat a Duna-parti Hal téren a Zeneakadémia céljaira, amelynek első emeletén – Trefort Ágoston miniszter rendeletére – Liszt számára is kialakítottak egy lakást, akinek határozott elképzelései voltak a leendő zenei intézményről. Úgy képzelte, hogy az oktatásban hangsúlyozni kell az „egyetemes művészi jelleget”, és a tantárgyaknak az egész ország zenei életére ösztönzően kell hatniuk. Ezzel szemben azonban a hazai zenei élet kiválósága, a leendő intézmény igazgatói címének várományosa, Erkel Ferenc figyelembe vette a szűkre szabott költségvetés adta lehetőségeket is, és kevesebb, de világszínvonalú tanszak létrehozását szorgalmazta, fókuszban a magyar nemzeti zene fejlesztésével.

A Liszt által preferált nemzetközi tanári gárda megnyerése nem valósulhatott meg, ehelyett korlátozottabb anyagi keretek között, mindössze öt tanári kinevezéssel hirdették meg a felvételi követelményeket 1875. október 17-én az első, 1875/76-os tanévre.

              Éppen 150 évvel ezelőtt, 1875. november 14-én – a szükséges hangszerek, könyvek és kották birtokában, harmincnyolc felvételt nyert növendékkel – végül sor kerülhetett az ünnepélyes megnyitóra. A megvalósulatlan tervei miatt csalódott Liszt ekkor nem is tartózkodott az országban, így nem tudott részt venni az eseményen, csupán levélben köszöntötte Erkelt, aki a jelenlévő arisztokrata előkelőségek és Trefort Ágoston előtt felolvasta a nyitóbeszédet. A program egy kisebb hangversennyel, majd a Himnusz eléneklésével folytatódott.

Egy nappal később, november 15-én pedig kezdetét vette az oktatás a Hal tér 4. számú ház 2. emeletén – a többi már történelem. A Zeneakadémia 1907-ben beköltözhetett a csodálatos zenepalotába, mára csaknem kétszázötven oktató dolgozik több mint 800 hallgató tehetségének kibontásán, és a hazai egyetemek közül egyedüliként előkelő helyet foglal el az egyik legismertebb felsőoktatási rangsorban, a brit Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi szakterületi listáján.