Május

Király utcai villamosmegálló, kék, misztikus eozingömbök a lépcsőfordulókban, rejtett feliratok az aranydíszes mennyezeten, színes üvegablakok: a klasszikus zene mai rajongói számára nem kérdés, hogy a Zeneakadémiáról van szó. Ám az idén 150 éves intézmény története nem e pazar épületben indult. Évtizedek előzték meg azt a májusi vasárnap délelőttöt, amikor a főváros politikai, társadalmi és művészvilágának kiválóságai fogataikon begördültek a zene új, gyönyörű palotája elé, hogy részt vehessenek az ünnepélyes megnyitón.

1875-ben az első, ötfős tanári gárda a Duna-parti Hal tér 4-es számú házában kezdte meg a 38 növendék oktatását, Liszt Ferenc például saját, háromszobás lakásának szalonjában tartotta az óráit. Négy év múlva az egyre gyarapodó iskola az Andrássy út és Vörösmarty utca sarkán lévő épületbe költözött, amelyet ma is Régi Zeneakadémiaként emlegetünk.

Mivel egyre több szak indult és egyre több hallgató iratkozott be, az 1900-as évek elején sürgetővé vált egy újabb költözés, méghozzá a Zeneakadémia falain belül folyó, magas színvonalú munkához méltó helyszínre. Egy kiváló építészpáros, Giergl Kálmán és Korb Flóris évekig dolgoztak a terveken, amelyek alapján 1904-ben, a kor kiemelkedő iparosainak közreműködésével megindult az építkezés az akkori Gyár utcában – az utca szélesebb szakaszát később, a megnyitóra keresztelték el Liszt Ferenc térnek az alapító elnök előtt tisztelegve.

Miután az utolsó simítások is elkészültek, 1907. május 12-én délelőtt 11 órai kezdettel, óriási érdeklődés mellett felavatták a Magyar Királyi Zeneakadémia impozáns épületét. A négynapos rendezvényen gróf Apponyi Albert kultuszminiszter mondta a megnyitóbeszédet: „Mi a zeneművészetnek a legmagasabb fokra való emelésére megteremtettük az első intézetet. Most tovább kell haladnunk a megkezdett úton. Arra kérem önöket, kísérjék figyelemmel az intézet fejlődését. Bár válságos gazdasági és szociális életünk, mégis arra kell törekednünk, hogy ebben a hazában a zenésznemzedék feltalálhassa megélhetését. (...) Legyünk rajta tehát mindannyian, hogy az intézet minél szélesebb alapon részesítse az egész ország közönségét a zeneművészet élvezetében.”

A Zeneközlöny beszámolója szerint a nyitókoncerten elhangzott többek között Mihalovich III. szimfóniájának Ünnepi hangok című utolsó tétele, Koessler János A megdicsőültekhez című gyászódája, majd Liszt Szent Erzsébet-legendája, valamint Erkel és Volkmann kompozíciói – utóbbi zongoraversenyének szólistája az újonnan kinevezett zongoratanár, Bartók Béla volt. A négynapos rendezvény további koncertjein a tanári kar kiválóságai mutatták meg tehetségüket, többek között Dohnányi Ernő saját zongoraversenyét játszotta, Hubay Jenő kvartettje Beethoven- és Goldmark-műveket szólaltatott meg, Bartók pedig I. szvitjét. Csáth Géza tudósítása szerint ez utóbbi produkció vitte el a pálmát: „Úgy látjuk, hogy Bartók Béla, akit évek óta a legjobb forrongó zenei tehetségeink között emlegettek, végre határozott utat tört magának.”

Bár a 20. század történelme nyomot hagyott az épületen, a Liszt Ferenc téri zenepalota a 2013-as felújítása óta ismét régi pompájában tündököl. Győződjön meg róla Ön is, látogasson el jubileumi koncertjeink egyikére, és ünnepelje velünk a 150 éves Zeneakadémiát!