Vásárhelyi Zoltán

A magyar kórusművészet nagy formátumú és nagy hatású egyénisége volt Vásárhelyi Zoltán. A szülővárosában végzett hegedűtanulmányok után már utolsó gimnáziumi éveiben az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia hegedű tanszakának növendéke lett Kemény Rezső osztályában. A Bloch Józsefnél végzett hegedűtanár-képző mellett beiratkozott a zeneszerzés tanszakra is, ahol néhány Siklós Albert tanította tárgyat kivéve Weiner Leó, majd Kodály Zoltán növendéke volt. A sors mégis úgy hozta, hogy hírt s nevet, mondhatni: világra szóló művészi eredményeket nem a hivatalos tanulmányai alapján várható területek hoztak számára, hanem a kórusmuzsika, amellyel később kötötte össze életét. Zeneszerzői végbizonyítványát meg sem szerezve (azt csak 1941-ben a szükséges vizsgák pótlásával szerezte meg!), elszegődött Észtországba, majd Norvégiába zenekari muzsikusnak (szintén hegedűs Ödön bátyja is a skandináviai országban telepedett le).

 

Szülővárosa zeneiskolája, amelyet a legendás M. Boton Pál, Bartók híve és ifjúkori népzenegyűjtő munkatársa, Vásárhelyi növendékkori igazgatója vezetett továbbra is, 1926-ban hívta haza tanárnak. Vásárhelyi elbeszéléséből tudjuk, hogy hazatérte után felkereste volt zeneszerzéstanárát, hogy külhoni élményeiről beszámoljon. Kodály útravalót is adott néhány szóval: „csináljon kórust". Ez életre szóló kötelezettség volt, amelyet csak megerősített az élmény, melyet a kecskeméti zeneiskolai nőikar hangzása az első pillanatban szerzett az újdonsült karnagynak. Bár még hosszú időn keresztül hegedűsként is aktív részese volt az alföldi város zeneéletének, s még hosszabb ideig dolgozott hegedűtanárként, egyre inkább a kórus került érdeklődése középpontjába, s lényegében tehetsége és szívós önképzése révén jutott a karvezetők élvonalába. 1929 végén és 1930 elején már Kodály-gyermekkar-estet szervezett.

 

Aztán egyre-másra vállalkozott kórusaival régi mesterek műveinek magyarországi bemutatására, majd a kortárs nagymesterek műveinek ősbemutatóira. Az előbbiek közül Schütz Máté passiójának műsorra tűzése és Purcell Dido és Aeneas című operájának angol nyelvű színpadi előadása (1933) érdemel külön említést. Az utóbbiak sorában Kodály nagy művei közül az Öregek, az Akik mindig elkésnek, a Jézus és a kufárok első előadása (az 1934-es Hírös Hét programjában a kecskeméti Városi Dalárdával) és a Molnár Anna premierje (1936) volt zenetörténeti fontosságú tett. Bartók művei közül a Falun két és a Magyar népdalok három tételének magyarországi bemutatója (1934, ill. 1936) mellett az egyneműkarok nagy része ősbemutatójának megszervezése (közülük háromnak a vezénylése) fűződik Vásárhelyi Zoltán nevéhez. Kodály jellemzése szerint Vásárhelyi „közönytörő ereje" volt záloga az országos hírű s példaértékű kórusélet megteremtésének Kecskeméten.

 

Vásárhelyi 1941-ben lett a Zeneművészeti Főiskola tanára. Először az ének szaktanító és a középiskolai tanárképző szak növendékeinek tanított hegedű kötelező tárgyat és társaszenét, partitúraolvasást. 1945 után aztán mind nagyobb teret kapott főiskolai oktatómunkájában a karvezetés, hogy 1952-től lényegében élete végéig legyen e tárgynak nagyhatású professzora. A magyar kórusművészetnek nemzetközi hírnevet szerző újabb karvezető generációk legkiválóbbjai szinte mind az ő iskolájából kerültek ki a hetvenes évek közepéig.

 

A főiskolai feladatok mellett aktív karvezetőként is jelen volt a magyar zenei életben. 1947-ben válogatott munkáskórusával Llangollenben nyert első díjat; a Honvéd Művészegyüttes Férfikarának élén, majd a Rádió Énekkar vezetőjeként számos nagysikerű hazai és külföldi koncert, köztük új művek bemutatói fűződtek Vásárhelyi tanár úr nevéhez. Közülük egyet mindenképpen meg kell említeni: Kodály Zrínyi szózata című nagyszabású a cappella kantátájának 1955-ös bemutatóját. 1959-től a Zeneművészeti Főiskola énekkarának vezetőjeként öregbítette művészi hírnevét. Néhány nagyszabású oratorikus hangverseny jelezte a művészi betakarítás idejét: Bach: h-moll Mise (1969), Schumann: A Paradicsom és a péri (1971).

 

Vásárhelyi Zoltán művészetét számos rádió- és hanglemezfelvétel őrizte meg az utókornak, közöttük Kodály- és Bartók-művek hosszú időre mintát adó előadásai. Ezek is példázzák művészi hitvallását: a hiteles előadáshoz elsősorban a gondolati-érzelmi tartalom adja az alapot, melyet a kifejező, érthető szövegmondás és végül a vokális megvalósítás közvetít.

Vásárhelyi Zoltán művészi tevékenységét számos díjjal jutalmazták: Kossuth-díj (1949), Érdemes művész (1955), SZOT-díj (1971).