Magyarország, ahol ma is alig élnek többen tízmilliónál, annyi muzsikust és oly sok kiváló zeneművet adott a világnak. Hálás vagyok, hogy ott születtem, és ott tanulhattam.

Solti György
Pernye András

Pernye András

Újpest, 1928. november 19. – Budapest, 1980. április 4.

Zenetörténész, egyetemi tanár, zenei szakíró, újságíró.

1946–50 között a Budai Zeneakadémián tanult klarinétozni Berkes Kálmántól, majd ugyanitt zeneszerzést Vasady Balogh Lajosnál. Gyermekkori betegsége, az akkor még nem megelőzhető gyermekbénulás is szerepet játszott abban, hogy az aktív zenei pálya helyett inkább a zenetudományt választotta. Kivételes olvasottsága és műveltsége legendásan ismert volt. 1952-ben kezdte a zenetudományi szakot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol később tanárként működött. Bartha Dénes, Szabolcsi Bence, Bárdos Lajos, Gárdonyi Zoltán, Újfalussy József voltak tanárai.
 
1959-ben jelent meg első könyve Pucciniről, a Kis Zenei Könyvtár sorozatban. 1960–63 között a Zeneműkiadó Vállalatnál lektorként dolgozott. 1963-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, 1965-től haláláig a Zeneakadémián tanított zeneelméletet, zenetörténetet. 1954–1979 között a Magyar Nemzet zenekritikusaként vezette az „Egy hét Budapest hangversenytermeiben" rovatot, 1959–1974 között a Magyar Rádió jazztörténeti sorozatát.
Portrékönyvet írt még Szabó Ferenc zeneszerzőről (1965) és Alban Bergről (1967). Jelentős összefoglaló művei, esszékötetei: A német zene története 1750-ig; A Jazz (1964), Hét tanulmány a zenéről (1973), Előadóművészet és zenei köznyelv (1974) A nyilvánosság (1981), Fél évezred fényében (1988), utóbbi két kötet posztumusz, Breuer János szerkesztésében, publikációs válogatás zenei és kulturális folyóiratokban megjelent írásaiból. Balett librettót írt Láng István Mario és a varázsló c. művéhez (bemutató 1964). Számos zenemű közreadója, hangfelvételek ismertetőinek szerzője.
 
„A zenei írás specifikus mivoltához tartozik, hogy amint a mondottak tényszerű és egyértelmű dokumentálásába fogunk, rögvest zeneelméleti és stílustörténeti fejtegetésekben találjuk magunkat. Ez utóbbiak viszont már nem nélkülözhetik a nagyszámú kotta-, illetve műidézetet, nem is beszélve az említett művek lelőhelyeinek meghatározásáról, valamint a felhasznált szakirodalom felsorolásáról" – írja a „Hét tanulmány a zenéről" előszavában. Híres volt magánkönyvtáráról, arról, hogy egy-egy kotta vagy könyv ritkaságként nála lelhető fel. Gyűjteményének jelentős része az egyetemhez került, a könyvtár állományát gazdagítja.
Tevékenységében, írásaiban példáját adta a magas szintű zenei ismeretterjesztésnek, kritikáiban a műfaji elfogulatlanságnak. Hangsúlyozta a zenei átiratok, remekművek utólagos átdolgozásának jelentőségét, értékét, az élőzene fontosságát. Kiemelkedő szerepet töltött be a magyar dzsesszművészet megszületésében, felvirágzásában. Véleményével, melléállásával segítette a pályájuk kezdetén állókat, mint Cziffra György esetében. Médiaszerepléseiből – a televízióban népszerű zsűritagként biztosította a magas színvonalat a „Ki mit tud"-ban – országszerte megismerhették személyes varázsát.
 
Egyetemi növendékei tanórákon kívül is visszajártak előadásait hallgatni. „Nincs dobogó az asztal alatt, nem emeltek a diákok széksorai sem. Ő pedig nem tudott felállni az asztal mellől. Mégis úgy éreztük, egy óriás lény lebeg a teremben, szüntelenül megérintve mindannyiunkat" – írta róla Hollós Máté, egyik tanítványa. Breuer János zenetudós, szerkesztő emlékeiben: „Pernye András működtette az utolsó zenei szalont, szélesre tárva muzsikusok és nem muzsikusok előtt egyaránt. Sokadmagammal volt jó évtizeden át állandó programom, hogy hangverseny után … beszélgetésekbe merülve váltsuk meg Pernyénél a világot." „Napi olvasásra szánt kritikái, amelyeknek magasabb értelemben több mint jelentős elméleti koncepció és ismeretanyag adott mindenkor valódi hitelt" húszkötetnyit is kitennének. Kritikáinak válogatott gyűjteménye Budapest hangversenytermeiben címmel Mikusi Balázs zenetörténész gondozásában jelent meg a Gondolat könyvkiadónál 2012-ben.
 
1975-ben Erkel-díjat kapott. A nevét viselő, 1995-ben létrejött alapítvány, melyet egykori tanítványai hoztak létre, hátrányos helyzetű gyerekek tehetségét és zenei nevelését tűzte ki célul. 2009-ben egykori lakóhelyén, az Erzsébetvárosban emléktáblát állítottak fel, a Magyar Jazz Szövetség ugyanebben az évben Pernye András-díjat alapított.
 
Csanda Mária