Budapest, 1936. október 26. – 2024. november 18.
Pauk György a londoni Királyi Zeneakadémia általa vezetett hegedűtanszékét Zathureczky Edéről nevezte el, mert szeretné megőrizni, továbbvinni a legendás mester hagyatékát. Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék rá – mondta. A magyar hegedűművészet egyik legnagyobb alakja volt, s olyan egyéniség, akit nem szabad elfelejteni. Pauk György – Waldbauer Imre növendékeként – 1945-ben kezdte meg hegedűtanulmányait a Zeneakadémián. 1947–49-ig Temesváry János, 1949-től az akadémiai évek végéig, 1956-ig, Zathureczky tanítványa volt. 1952-től koncertezett rendszeresen. Eleinte itthon és Kelet-Európában. 1956-ban a genovai Paganini hegedűversenyen első díjat nyert. Ugyanebben az évben diplomázott és ekkor hagyta el Magyarországot is. Először Hollandiában telepedett le, majd 1961-ben Londonba költözött. 1957-ben kamarapartnerével, Frankl Péterrel megnyerte az ARD Müncheni Szonáta-versenyt is. 1959-ben a párizsi Jacques Thibaud versenyről hozta el az első díjat.
Nemzetközi karrierje 1961 után gyorsan bontakozott ki. Londonban 1962-ben mutatkozott be, a Lorin Maazel vezette Londoni Szimfonikus Zenekarral lépett fel, majd nagysikerű szólóesten is bemutatkozott. 1971-ben Solti György meghívta a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz, majd New York következett Doráti Antallal. Azóta is Amerika legnagyobb zenekaraival szerepel. Hosszú távollét után Fischer Annie bíztatására és hívására 1973-ban lépett fel újra Budapesten, szólistaként és kamaramuzsikusként gyakori vendége volt a hazai koncertpódiumoknak. Az aktív hangversenyezéssel 2007-ben hagyott fel.
Repertoárja igen széles volt. Felölelte Mozart összes hegedűversenyét és szonátáját – melyekből hanglemezfelvétel is készült –, Schubert szonátáit, valamint Bartók hegedűre írt műveit. Elkötelezett híve volt a kortárs zenének is. Az Oszakai Fesztiválon bemutatta Penderecki hegedűversenyét a szerző vezényletével. „A filozófiámmal összeegyeztethetetlen, hogy én valamit rutinból, megszokásból játsszak. Ezért is van szükségem mindig valami újra, állandóan igyekszem frissíteni, színesíteni repertoáromat. Számos huszadik századi darabot, Lutosławski vagy Schnittke-művet én tűztem először műsorra. Szeretem a kortárs muzsikát." Versenyművek szólistájaként együtt dolgozott Pierre Boulezzel, Sir Colin Davisszel, Lorin Maazellel, Rozsgyesztvenszkijjel, Simon Rattle-lel, Solti Györggyel. 1972 óta játszott trióban Frankl Péterrel és Ralph Kirshbaummal. Pauk és Frankl Péter gyermekkoruk óta állandó partnerek. Kamarazenei tanulmányaikat Weiner Leónál végezték.
Hegedűjátéka alapján joggal tartották a Szigeti József, Székely Zoltán, Zathureczky Ede nevével fémjelzett magyar előadói iskola örökösének és folytatójának. „Én a két (Bartók-) szonátát soha nem hallottam Zathureczky Ede előadásában, de Pauk egész hegedűs habitusa, a hangja is sokszor, egészen határozottan Zathureczky játékára emlékeztet" – számolt be koncertélményéről Kroó György 1976-ban. Előadói stílusa, hangja az évek során folyamatosan alakult, változott, gazdagodott. Egy 1985-ös koncert után Kroó a következő szavakkal érzékeltette e gazdagodás egyik irányát: „Anélkül, hogy vesztett volna fényéből és intenzitásából, a hegedűhangja – nem tudom másként kifejezni magam – mintha visszaköltözött volna a XIX. század közepéről a XIX. század legelejére: egyszerűbb, simább, minden sallang nélküli, fedettebb hang, nagyobb mögötte a mélység, talán kevesebb a csillogás: kamarazene-hang. " 1995-ben Vivaldi Négy évszakának előadása után Kroó megjegyzte: „...az előadás mögött megérezni valamit a londoni régizene-előadások termékeny, mondjuk »gardineri« légköréből is, például az Esz-dúr Largo dallamdíszítéseiben." 1999 végén Pauk így nyilatkozott: „Mostanában a barokk zene titkait próbálom megfejteni. Ma ugyanis már nem lehet úgy játszani Bachot vagy Händelt, ahogy ezt negyven esztendővel ezelőtt tanultuk. Számomra sem az, sem napjaink korhű előadásmódja nem igazán üdvözítő, ezért próbálok középutat találni."
Molnár Szabolcs – Szirányi Gábor