Maleczky Oszkár

 

Operaénekes, tanár. Édesapja Maleczky Vilmos operaénekes, édesanyja Ellinger Jozefa operaénekesnő, nővére Maleczky Bianka énekesnő, tanár. A Zeneakadémián Szabados Béla opera- és hangversenyének tanárnál tanult, és az 1925/26-os tanévben az operai tanfolyamon kapott művészi oklevelet. Már abban az évben szerepelt az operaelőadásokon: Leoncavallo Bajazzók operájában Tonio, Bizet Carmenjében Escamillo szerepét énekelte. 1925-től a Városi Színház tagja, 1928-tól az Operaház magánénekese volt 1966-ig, nyugdíjazásáig.

 

Harminc éven át, 1932–1962-ig tanított a Zeneakadémián éneket és színpadi játékot. Vámos Ágnes operaénekesnő így emlékszik tanítómesterére: „elénekeltem Susanna áriáját, és láss csodát – felvettek! A tanári karból többen, pl. Walter Margit is elvállalt volna a növendékének, de én Maleczky Oszkárhoz szerettem volna kerülni, mivel őt ismertem énekesként az Opera színpadáról. Így aztán Oszi bácsi tanítványa lettem. Az első évben elvégeztem három évet: egy gyakorlót és két előkészítőt. Kitűnőre vizsgáztam. […] Maleczky Oszkár nagyon aranyos ember és tanár volt. Énekórákon többször is megkért, hogy énekeljem el neki az Otellóból az Ave Mariát – s mire befejeztem az áriát, mindig folytak a könnyek a szeméből. Gyakran meghívott bennünket tanítás után a Nagymező utcába."

 

Operai szerepét, játékát Abody Béla író, zenekritikus méltatta: Maleczky az énekes-színész még „ki nem talált", rangos elméletekkel és követhető példákkal nem támogatott, eszményi megvalósulásként tűnt fel a színen […] Megérezte, majd az operaszínpadon megfogalmazta a műfaj „következő lépését", amit sok teoretikusunk, rendezőnk és legtöbb művésztársa csak jóval később, és nem kevesen elkésve. Feloldotta a zene és játék, hang és látvány álellentmondásait, […] Klemperer szerint – aki nem osztogatta a dicséreteit – Európa legjobb Beckmessere volt – tévedhetetlenül talált rá a rendszerint félresikló, vagy buffékomikusként „viccelő", vagy romantikus olasz operákból szalajtott intrikusként komorkodó figura megejtő, emberi tragédiájára. Marci kocsisa biztos védelme volt a Kodály-stílus tisztaságának."

 

Egy szerepbeugrásáról így emlékezik Abody: „figurái mindig benne éltek; némán, de munkálódva, állandóan ugrásra készen. Nem felejthető emlék, s csak egy a sok közül. Egy Lohengrin előadás Telramundja az első felvonásban berekedt. Maleczky a galopp pályán szivarozgatott, mustrálta a lovakat, óvatosan, de szívósan élte szenvedélyét. Ott érte a hír, hogy a második felvonásba be kell ugrania. A szerepet esztendők óta nem énekelte, még beskálázni sem volt idő, a közönség már fészkelődött. Jött Maleczkij, és megszületett a csoda, az előadás legjelentősebb alakítása."

 

Díjai: Érdemes művész (1953), Kossuth-díj (1957), Kiváló művész (1966)