Jacobi Viktor

Mint a 20. század első felének csaknem valamennyi jelentős magyar zeneszerzője, Jacobi Viktor is a Brahms-követő német mesternél, Hans Koesslernél végezte tanulmányait a Zeneakadémián, legalábbis bizonyíthatóan két tanévet (1903/4 és 1904/5). Ez részben azt jelenti, hogy Jacobi rövid időre a „klasszikus" nagyoknak, Bartóknak, Kodálynak, Weinernek diáktársa volt – aminek történeti távlatból kétségtelenül van némi pikantériája –, másrészt, hogy ő valószínűleg a kezdet kezdetétől a könnyű múzsának kívánt hódolni, máskülönben teljesen kijárta volna a „komoly" zene iskoláját. Tanulmányainak idő előtti befejezésében azonban szerepet játszhatott első mesés daljátéka 1904-ben, A rátartós királykisasszony.

 

Koessler más, később az operett terén híressé vált növendékeivel (Kálmán Imrével és Szirmai Alberttel) ellentétben tehát Jacobi már diákkorában a szórakoztató zenés színház meghódítására készült. A kor hangsúlyozottan nemzeti hangulatára jellemző, hogy – a név idegenségét kerülendő – Jacobit „Jakabfi"-ként emlegette a sajtó (ez az az időszak, amikor Weiner Leó „Vándor"-ra magyarosít és Bartók Béla vitézkötéses atillában jár). A huszonnégy éves Jacobi sikerének értékét a magyar operett műfajában növeli az a tény, hogy első színpadi művét (Heltai Jenő dalszövegeire) a János vitéz-nél alig valamivel később mutatták be.

 

A Koessler-osztály „komoly" és „könnyű" zeneszerzői tehát meglehetősen hasonló célkitűzésekkel kezdték pályájukat: keresték a sajátos magyar hangot, és szabadulni próbáltak a német zene túlzott befolyása alól. Jacobi Viktor is ezen az úton haladt tovább a következő években keletkezett operettjeivel (A legvitézebb huszár, 1905; A tengerszem tündére, 1906; és a különösen sikeres Tüskerózsa, amelyet egy Jókai-novellából alakított Jacobi számára librettóvá Martos Ferenc, 1907-ben, és a hálás közönségréteget megcélzó Jánoska című gyerekoperett, 1909-ben).

 

A magyaros divat lecsengésének s valószínűleg a korszak koronázatlan operettdívájának, Fedák Sárinak hatására fordult Jacobi Viktor kortársával és barátjával, Szirmai Alberttel együtt a modern táncoknak nagyobb teret adó angol tematikájú és fajtájú operett felé. Ennek az eszménynek jegyében keletkezett a Leányvásár, Jacobi első, nemzetközi visszhangot kiváltó operettje (1911). Különös, ám mégis logikus módon Jacobi Viktor nem a bécsi operett-metropolisz felé fordult, hanem – meghallva egy még csak pirkadó tánczenekorszak hangját – London felé vette útját. Következő nagy operettjét, a Szibillt „Musical Comedy" műfaji megjelöléssel Budapest után Londonban tűzték volna műsorra 1914-ben, ám a háború kitörése megakadályozta Jacobi karrierjét az „ellenséges" oldalon álló Szigetországban. 1915-ben Amerikába menekült, ahol az orosz tárgyú Szibill 1916-ban New Yorkban egy csapásra híressé tette Jacobi Viktor nevét. Itt azonban a zeneszerzőnek már kevés időt szánt a sors, hogy – esetleg – meghódítsa a Broadwayt. Halálos betegen tért vissza – búcsúzni – Európába, majd – barátai tanácsa ellenére – ismét New Yorkba utazott, meghalni.