Pozsony, 1856. október 9. – Budapest, 1919. február 20.
Zeneszerző, tanár, zenei író. Bécsben kezdte zenei tanulmányait, Krenn, Riedl, Joseph Hermesberger tanároknál, majd Berlinben Kiel és Grell zeneszerzés mesteriskolájában tanult 1883–1885-ig. Operakarmester volt Linzben 1881/82-ben, majd Lipcsében 1882/83-ban. Budapestre költözött 1886-ban, a Hubay-Popper vonósnégyesben a második hegedű szólamát játszotta.
Zenekritikákat írt a Neues Pester Journal-nál 1888–90-ig, a Pester Lloydnál 1907–1908-ig jelentek meg írásai. Zeneszerzői műveinek jó része kéziratban maradt, bár több pályadíjat is nyert. Nyomtatásban megjelent kompozíciói többek között: Vonósszerenád (1901); Wiegenlied – románc hegedűre és zenekarra (1902); Bunte Reihe – zongoradarabok (1906); Ünnepi induló (1907, a Zeneakadémia új palotájának felavatására). Tankönyvet is írt A fuga címmel, mely 1913-ban jelent meg a Rozsnyai kiadónál.
A Zeneakadémián zeneelméletet tanított 1886-tól, zeneszerzést 1908-tól, ahol tanítványai voltak többek között Ábrahám Pál, Lajtha László, Kesztler Lőrinc. Kodály Zoltán így emlékezett rá: „[tagja volt] annak a kiváló zenészkolóniának, amelyet egy emberöltővel ezelőtt a magyar zenei ugar feltörésére ide telepítettek. Valamennyiük közül ő jutott hozzánk legközelebb, kilépett a kolónia zárt szigetéből, megtanulta nyelvünket, akart, igyekezett új hazájában gyökeret verni.
Bízott az itteni ifjúságban: a bécsivel összehasonlítva ugyan alacsonyabb kultúrát, de több morális erőt, komolyságot látott benne. […] Érdeklődése mindenre kiterjedt, kultúrája európai volt. Egyetemet járt, a nagy nyugati irodalmakat eredetiben olvasta. Mint zenész sem merevedett egy irányba: a legkülönbözőbb stílusok elismerő megértője volt. Mint zenekritikus következetesen küzdött félművelt zeneéletünk visszásságai ellen. […] Legtöbb öröme telt utolsó évei tanárkodásában. Itt érvényesülhetett egész tudása, műveltsége, egyéniséget tisztelő loyalitása, éles kritikus szeme.[…] Az utolsó időkben lakásán fogadta tanítványait, s a munkát nem hagyta abba – szinte haláláig."
(Csanda Mária)