Az a feladatunk, hogy valódi tehetségeket formáljunk, akikben megvan a mesterré váláshoz szükséges képesség, s ne foglalkozzunk a tehetségtelen középszerrel.

Liszt Giovanni Sgambatinak

Friss Antal

Budapest, 1897. január 18. – Budapest, 1973. február 25.
 
Gordonkaművész, tanár. Budapesten Harry Sonnál tanult gordonkát, Kovács Sándornál, Hammerschlag Jánosnál zeneelméletet. 1919-től Berlinben folytatta gordonka tanulmányait Hugo Beckernél. Tanulmányai mellett moziban, szállodai zenekarokban játszott, Max Reinhardt színházi zenekarában szólógordonkás volt.
 
Tanulóéveiről így emlékezik egy interjúban: „Az én igazi iskolám a tanítás mellett az volt, hogy a zenélésnek nincs olyan formája, amit végig ne próbáltam volna. […] Játszottam trióban, vonósnégyesben, kamaráztam zongorával. A Nemzeti Zenede akkoriban elvárta hangszeres tanáraitól, hogy afféle „bemutatkozó" szólóesttel tegyenek bizonyságot rátermettségükről a pódiumon. […] ezek a nagyon különböző elfoglaltságok tették lehetővé, hogy az egész csellóliteratúrát megismerjem. Minden műhöz vagy szólamhoz a személyes játék emléke fűz, így tudok róla beszélni a növendékeimnek."
 
Hazatérése után 1922-től a Nemzeti Zenede tanára, ahol gordonkát és kamarazenét tanított, emellett a Városi Színház zenekarának 1922-1931-ig, később a Rádiózenekarnak 1936–1951-ig szólócsellistája. Országh Tivadarral, Kósa Györggyel triózott Európában, szólóestjein műsorra tűzte kora komponistáinak műveit: Kodály szólószonátáját, Lajtha László, Szabó Ferenc, Kadosa Pál darabjait. Tanított a békéstarhosi zeneiskolában 1950–1953-ig. A Zeneakadémia gordonkatanára 1950–1972-ig, nyugdíjazásáig.
 
Nemzetközi zsűrik tagjaként részese volt világszerte, Párizsban, Bécsben, Prágában, Moszkvában zajló gordonkaversenyeknek, Budapesten a Casals-versenynek. Éder Pál kamarazene tanár így ír róla: „Kezdők számára írott többkötetes gordonkaiskolája generációk első hangszeres lépéseinek volt irányítója. A Nemzeti Zenede, majd a Zeneakadémia tanáraként csellisták tucatjait nevelte. Tanítványainak nagy része ma is köztünk élő, aktív muzsikus."
 
Pedagógiai ars poeticájából idézünk: „a tanár szeresse tanítványait és a tanítást egész életében. Soha ne éreztesse, hogy ő »felsőbbrendű lény«, hanem legyen idősebb barát, aki együtt dolgozik a növendékkel. Hiba, ha azt várjuk, hogy a növendék »nézzen fel« ránk. Ismerni kell a növendéket és természete szerint tanítani. Nincsenek »holtbiztos receptek« a növendék alapos ismerete nélkül, mert nincs két egyforma ember. És maximalizmusra törekvő korunkban nem fölösleges a figyelmeztetés: soha nem szabad egyszerre nagyobb feladatot adni a növendéknek, mint amennyit elbír, fontos, hogy szuverén módon uralja azt a területet, amivel éppen foglalkozik. Csak így tudjuk megőrizni azt a spontán önbizalmat, ami az egészséges emberség egyik fő alkotója, és a további fejlődés rugója."
 
Ma országos gordonkaverseny viseli nevét.
 
(Csanda Mária)