Budapest, 1907. január 18. – Budapest, 1984. június 12.
Karmester. A Nemzeti Zenede zeneszerzés és orgona szakán tanult. 1930-tól a budapesti Operaház karmestere, előtte három évig korrepetítorként dolgozott ugyanitt. 1930-ban Rimszkij-Korszakov Seherezádé című művének vezénylésével debütált. A Bayreuthi Ünnepi Játékokon Arturo Toscanini asszisztense 1930–31-ben. A Nemzeti Zenedében ugyanettől az évtől korrepetitor, később a karmesterképző vezetője.
1932-től a Székesfővárosi Zenekarral, később Állami Hangverseny-zenekarral dolgozott, 1953-tól haláláig ennek főzeneigazgatója. Külföldi karrierje párhuzamosan épült az itthonival. Liszt Ferenc halálának 50. évfordulóján Bayreuth-ban a Szent Erzsébet legendája című Liszt művet, egy évvel később a kölni operaházban Beethoven Fidelióját vezényelte. Bartók Béla és Pásztory Ditta utolsó magyarországi koncertjét vezényelte 1940-ben, 1942-ben a milanói Scalában Bartók Csodálatos mandarin táncjátékának volt dirigense. 1945-től a Rádiózenekar karmestere. A Zeneakadémián 1946–1949-ig tanított zenekari gyakorlatot, karnagyképzést.
1948-tól rendszeresen fellépett az Operaházban, 1957-től annak főzeneigazgatója. Világszerte turnézott, repertoárja kiterjedt az egész szimfonikus és operairodalomra. Számos kortárs magyar zeneszerző munkáját mutatta be,Veress Sándor, Bartók, Kodály, Lajtha, Dohnányi, Weiner, Durkó Zsolt műveit, külföldiek közül mások mellett Janaček Katja Kabanováját, Berg Wozzeckjét, Britten Peter Grimes című operáját vezényelte.
A karmester szerepéről, szimfonikus és operai karmester különbségéről így vallott egy interjúban: „A karmester nem a hegedűket és az ütőket dirigálja, hanem a hegedűst és az ütőst. Tehát tulajdonképpen közvetve vezényli csak a hangszert magát, valóságban a hangszeres művészt dirigálja. Tehát tudni kell az emberekkel bánni."„Irodalmi térre transzponálva a líra és dráma közti különbség. Petőfi Az apostol-ja erősen dramatikus, de mégse dráma, a Rómeó és Júlia tele van lírával és mégis dráma. Ha visszafordítjuk karmesteri síkra, előttünk áll a szimfonikus, illetőleg az operakarmester. […] a színházi dirigálás nagyobb technikát igényel, mint a szimfonikus. Bonyolultabb és nagyobb apparátust kell kézben tartani: éneklő és szerepet játszó énekesek, énekkar, zenekar, színpadi zene, sokszor a mély színpad, a nagy távolság. […] Aki nem járja végig a nem könnyű korrepetitor-utat, abból nem lesz operakarmester."
Díjai: Érdemes művész (1952), Kiváló művész (1954), Kossuth-díj (1961), Pro Arte-díj (1973), Bartók–Pásztory-díj (1984)
(Csanda Mária)