Fenyves Loránd

„Akkoriban mindenütt a világon más idők jártak, így itt is. Például: Bartókkal nekem semmi dolgom nem volt. Na de Bartók tanított a Zeneakadémián! Feljött ugyanazon a lépcsőn, amin én is felmentem! Ha Bartók három órakor végigment a folyosón, én már fél háromkor ott vártam. S ha aztán otthon megkérdezték: mi volt?, azt felelhettem: köszöntem Bartóknak! Persze ő nem válaszolt, észre se vett, de én egy méterre állva tőle, személyesen köszönhettem neki, s ez nekem elég öröm volt egész hétre!"

 

1936-ban a Budapestre látogató Bronislaw Huberman meghívta Fenyvest az akkor formálódó Palesztinai Szimfonikus Zenekarba (1948-tól Izraeli Filharmonikusok). Csábító ajánlatot kapott ugyan egy svéd zenekartól is, ő mégis a pionír vállalkozás mellett döntött. Egy fokozatosan benépesülő, szinte megszakítatlanul háborús viszonyok között élő országban kellett hát bekapcsolódnia a zenekultúra megteremtésébe. Toscanini, később Bernstein és seregnyi más világhírű karmester keze alatt játszott koncertmesterként, de gyakran szerepelt szólistaként is. Budapesti kollégáival, köztük nővérével együtt megalakította és két évtizeden át vezette az Izrael Vonósnégyest, amelyben Fenyves Alice mellett a brácsista-zeneszerző Pártos Ödön és a csellista dr. Vincze László működött közre. Sok más Magyarországról elszármazott muzsikussal együtt alapító professzora volt a Tel Avivi Zeneakadémiának is.

 

1957-ben Fenyves elhagyta Izraelt és egy időre Genfbe költözött, ahol az Ernest Ansermet vezette Suisse Romande hangversenymestere és a Genfi Konzervatórium tanára lett. Számos híres hangfelvételen csodálhatjuk zenekarvezetői képességeit vagy – mint például Rimszkij-Korszakov Seherezádéjában – szólista adottságait. 1966-ban az Újvilágba vezetett tovább az útja: a zenekari muzsikálástól visszavonulva, kizárólag a koncertezésnek és a tanításnak szentelve idejét, a Torontói Egyetemen vállalt állást. Kanada zeneéletének egyszemélyes közintézményévé vált: több más egyetemen is tanít és állandó résztvevője a magyar muzsikusok által előszeretettel látogatott Banffi Zenei Központ nyári tanfolyamainak, amelyeknek egyik középpontja az ott élő Székely Zoltán. De ezeken kívül még nyolcvan év fölött is sokat utazik, Tokióban és Madridban rendszeresen, másutt alkalomszerűen vezet mesterkurzusokat.

 

Ötven év után, 1986-ban látogatott el újból Magyarországra. Ezután egy évtizeden át visszatérő vendége volt a hazai koncertéletnek, Csengery Kristóf egy alkalommal így jellemezte játékát: „Egy más kor, más mentalitás, egy a mostanitól eltérő zenefelfogás képviselője: olyan felfogásé, mely a művek legteljesebb komolyanvétele mellett is képes volt még megteremteni valamiféle bensőséges tegező viszonyt darab és előadó között. Ennek a pertunak pedig, melyet Fenyves minden apró frázisában, vonóhúzásában megfigyelhetünk – varázsa van." A Zeneakadémia megbízásából éveken át egy-egy hétig a magyar hegedűsök hallgathatták kimeríthetetlen tapasztalatokból fakadó tanácsait, megmerítkezhettek tanításának frissítő fürdőjében. Kárpáti János írta róla nyolcvanadik születésnapján: „Nincs saját metodikája, mégis, Fenyves Loránd a 20. század második felének egyik legnagyobb muzsikus-tanára. Az ő tanításának titka a mű lényegig hatoló ismeretében és a tanár-tanítvány kölcsönös tiszteletében, sőt szeretetében rejlik."

 

Bámulatos emlékezete a 20. század zenetörténetének kifogyhatatlan adattára, szinte minden jeles muzsikust ismert, mindenkiről van egy-egy lényegre törő gondolata vagy tanulságos anekdotája. A zenélés mindenek feletti, bensőséges tisztelete és az emberek bölcs belátásból fakadó megértése teszi őt olyan lenyűgöző személyiséggé, aki nemcsak óriási tudású muzsikusként, hanem atyai barátként is életre szóló nyomot hagy ismerőseiben és tanítványaiban.