Liszt szerepe a zongorajátszásban ugyanaz, mint Euklideszé a geometriában.

Alan Walker
Durigo Ilona

Durigo Ilona

Budapest, 1881. május 13. – Budapest, 1943. december 25.

1904. február 7-én, vasárnap délután, a Grünfeld-Bürger vonósnégyes-társaság hangversenyt adott a Royal-szálló dísztermében. Ez a vonósnégyes által rendezett népszerű kamarakoncert-sorozat hetedik rendezvénye volt a Royal-teremben, amely a Zeneakadémia új épületének 1907-es ünnepélyes felavatása előtt – a Vigadó mellett – Budapest egyik reprezentatív koncerttermének számított, ahol a hallgatóság rangos zenei események tanúja lehetett. Ezen a februári vasárnapon a vonósnégyes-társaság mellett még két művész lépett a pódiumra: Dvořák Op. 87-es zongoranégyesének zongoraszólamát a fiatal Bartók Béla játszotta, a vele egyidős Durigo Ilona pedig, aki ekkor már a hangversenyen őt zongorán kísérő Kasics Ozmán felesége volt, a Zenevilág tudósítása szerint „magyar és külföldi szerzőktől több dalt énekelt igen szépen". Az ekkor huszonhárom éves, fiatal mezzoszoprán énekesnő zenei pályája furcsa módon azonban egyáltalán nem a vokális muzsika jegyében indult.
 
Durigo Ilona még csak tizenöt éves volt, amikor 1896-ban felvételt nyert a Zeneakadémiára. 1902-ig tanult itt Szendy Árpád növendékeként, 1900–1902 között pedig a zongora tanárképzőt is elvégezte Chován Kálmán irányítása alatt. Noha a zongoristakarrier gondolatáról alighanem már akadémiai éveiben lemondott az énekesi pálya javára, figyelemre méltó pianista képességeinek emlékét mégis őrzik növendékkori sikerei. Az 1901/02-es tanévben a főváros 1873-ban alapított 400 koronás Liszt-ösztöndíját a Zeneakadémia három jeles zongorista növendékének ítélték oda: Bartók Bélának, aki ekkor a Liszt-tanítvány Thomán Istvánnál végezte tanulmányait, Chován Kálmán tanítványának, Laub Istvánnak és a Szendy-növendék Durigo Ilonának. Az ugyanebben az iskolai évben rendezett nyilvános „vizsgálati hangversenyen" éppen e három, ösztöndíjjal kitüntetett diák vívta ki a legnagyobb elismerést. A Pester Lloyd közülük is elsősorban Durigo Ilonát emelte ki Beethoven op. 101-es A-dúr zongoraszonátájának nagyszerű interpretálásáért. Az ígéretes tehetségű zongoristanövendék azonban ekkor már – billentyűs tanulmányival párhuzamosan – az operatanszak hallgatója is volt Maleczky Vilmosné tanítványaként (1900–1902-ig), miután az 1899/1900-as tanévben elvégezte az ének tanszakot. Énektudását a Budapesten kapott képzés után Bécsben, majd pedig Frankfurt am Mainban tökéletesítette, ahol attól a híres Julius Stockhausentől vett órákat, akinek Johannes Brahms op. 33-as Magelone-románcait ajánlotta.
 
A fiatal énekesnő tanulmányai befejeztével Budapesten kezdte meg pályafutását. A század első évtizedében nem egy olyan koncerten is fellépett, amelyen zeneakadémiai éveinek „riválisa", Bartók Béla is szerepelt zongoristaként vagy zeneszerzőként, így például Bach Actus tragicus-kantátájának szólistájaként pódiumra lépett azon az 1901. május 1-én rendezett hangversenyen is, amelynek utolsó számaként Bartók 1. szvitjét adta elő az Akadémiai Zenekar Hubay Jenő vezetésével. Durigo Ilona pályája kezdetén a budapesti Operaház tagja volt, majd Frankfurt am Mainban, később pedig a bázeli operaházban énekelt. Nagyszerű dalénekesnő volt, aki pályafutásának későbbi szakaszában szinte kizárólag az oratóriumok és dalok világának szentelte magát. Elsősorban Händel-oratóriumok, valamint Schubert-, Mahler- és Kodály-művek ihletett tolmácsolójaként tartják számon.
 
1921 és 1927 között a zürichi konzervatóriumban tanított, az 1938/39-es tanévtől azonban sorsa újra szorosan egykori iskolájához kötötte: kinevezték a Zeneművészeti Főiskola tanárává. Ez a kapcsolat azonban már csak négy évig tartott: a hatvankét éves művésznő 1943-ban elhunyt.
 
Rákai Zsuzsanna