Zeneszerző roadshow: zongoraművek a romantika vonzásában

2020. március 6.

Négy nagyvárosban tart három-három alkalommal zeneszerző workshopokat a Zeneakadémia az Artisjus támogatásával. Kecskés D. Balázs, az egyetem oktatója Szegeden vezette a foglalkozásokat, az ott szerzett tapasztalatairól számol most be.

Ezekben a hetekben az ország négy helyszínén zajlik zeneszerző roadshow: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az intézmény Bartók Konzervatóriumának egy-egy oktatója látogat el Győrbe, Szegedre, Kecskemétre, illetve Miskolcra, hogy az Artisjus támogatásával három-három workshop keretében foglalkozzanak diákokkal. A roadshow március 13-án a Zeneakadémián, a Solti teremben rendezendő koncerttel zárul, ahol a legjobban sikerült művek és szerzőik mutatkozhatnak be.

 

Kecskés D. Balázs


A szegedi alkalmakat Kecskés D. Balázs, a Zeneszerzés Tanszék oktatója tartotta az SZTE Vántus István Zeneművészeti Szakgimnáziumban, az iskola részéről Újváriné dr. Illés Mária mentorálta a programot.

Kecskés D. Balázs elmondása szerint öt résztvevő dolgozta végig a foglalkozásokat, végül egyikük művét választották ki az összegző koncertre. „Természetesen könnyebb volt azon diákokkal dolgozni, akiknek már volt zeneszerzői tapasztalatuk, de úgy érzem, megmozdult valami azokban is, akiknek végül nem választottuk ki a művét. A foglalkozáson többen is voltak köztük, akiknél éreztük, hogy lehetne és érdemes még foglalkozni velük” – meséli. A szegedi program fókuszában a zongora volt, ezért minden résztvevő egy szóló darabot komponált e hangszerre. Érdekesség, hogy stiláris szempontból mindegyikük a romantika vonzásában alkotott: Kecskés D. Balázs szerint az elkészült szerzemények vélhető hatásai között érezhető Mendelssohn vagy Chopin, de volt, aki egészen barokkos, Bach-szvitre emlékeztető művet készített.

Mint hozzáteszi, a gálára kiválasztott szerzemény írója utolsó éves konzervatóriumi diák, a mintegy négy perc hosszúságú zongoradarabja sok érzékenységgel készült, kimutatható ösztönös harmóniaérzékkel és muzikalitással, e miatt döntöttek úgy, hogy végül az ő szerzeményét viszik a Solti teremben tartandó hangversenyre. E kompozíció némi Ravel-érzetet is rejt, a „fűszeres” akkordok alapján – mutat rá a tanár.