Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György

Ünnepség Szendrei Janka 75. születésnapja alkalmából

2013. október 30.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszaka ünnepséget szervez Szendrei Janka tanárnő 75. születésnapja alkalmából, melyre minden érdeklődőt, ünnepelni vágyót szeretettel várnak.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszaka ünnepséget szervez Szendrei Janka tanárnő 75. születésnapja alkalmából, melyre minden érdeklődőt, ünnepelni vágyót szeretettel várnak.

Szendrei Janka Budapesten született 1938-ban, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezetés szakának elvégzése mellett zenetudományi tanulmányokat is folytatott. Tudományos munkásságát népzenekutatóként kezdte, a népszokások zene- és művelődéstörténeti dimenzióban is elemzett stílusvizsgálatával és a népzene európai kitekintésű történeti elemzésével foglalkozott. Az International Folkmusic Council (később: International Council of Traditional Music) tagja lett, majd részt vett a Zenetudományi Intézet Történeti Énektárának alapításában. A gregorián dallamvizsgálatokon kívül 1970 óta a kodikológiai és paleográfiai kutatásokat is végzett, ettől az időszaktól kezdve tanít népzenét, paleográfiát és gregorián éneket Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1997 óta habilitált egyetemi tanár, 2000 és 2007 között az egyházzenei szak tanszékvezetője volt.

A tiszteletére rendezett ünnepség programja:

13:00–16:00 Mini-konferencia

1. Meglepetés

2. A Kódfejtő

(Wilheim András)

3. Mi a magyar?

(Földváry Miklós István)

4. Petrus Liechtenstein és a nyúl

(Szoliva Gábriel OFM)

5. Gaudete – köszöntő csokor a reformáció kórusirodalmából

(Protestáns hallgatók kamarakórusa, vez. Bódiss Tamás)

6. Anna a buliban

(Kovács Andrea)

7. Kishórák – Az ún. „Énekes Zsolozsma" új kiadásának következő állomása

(Farkas Domonkos)

8. Jó pap holtig tanul – még az evangélikus is

(Hafenscher Károly)

9. Hidló végén iubilemus

(Soós András)

16:00 Köszöntés

17:30 Ünnepi vesperás

(Avilai Nagy Szent Teréz templom)

 

Közreműködik:

Schola Academica

vezényel: Merczel György, Mizsei Zoltán, Soós András, Kocsis Csaba, Héja Benedek