Művészi szempontból álljon szemünk előtt, hogy a teljes technikai készség csak eszköz arra, hogy a lélek megszólalhasson...

Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalója

Százharminckét fiatal tehetség jelentkezett a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére

2022. április 28.

A világ 38 országából érkezett pályázat, Észak- és Dél-Amerikától a Távol-Keletig, valamint Új-Zélandig.

Április 25-én éjfélkor járt le a határidő, ameddig a reménybeli versenyzőknek be kellett küldeniük két videofelvételt a verseny online jelentkezési felületén. A kétévenként megrendezett énekverseny előző, negyedik fordulóját a pandémia miatt nem 2020-ban, hanem tavaly tartotta a Zeneakadémia.

A rövidebb időköz ellenére 38 országból 60 férfi és 72 női énekes jelentkezett. Idén is a szopránok vannak a legtöbben, 58-an, és újra van 4 kontratenor a pályázók között. 19-en már korábban is próbálkoztak, közülük ketten már harmadszor.

Legtöbben, 25-en a Koreai Köztársaságból jelentkeztek, de érkezett például 6 pályázat az Egyesült Államokból, három Brazíliából, sőt egy-egy Kanadából, Mexikóból és Új-Zélandról is. A magyar versenyzők 15-en vannak. Az orosz-ukrán háború miatt idén megtört a hagyomány, miszerint sok jelentkező érkezik e két országból. Orosz és ukrán állampolgárok ugyan pályáztak, ám mindössze 16-an, és többségük külföldön (pl. Svájcban) él, jelentkezését is innen töltötte fel.

A Marton Éva Nemzetközi Énekverseny a WFIMC (a Nemzetközi Zenei Versenyek Szövetsége) tagjaként mindeközben egyetértéssel fogadta a szervezet hivatalos nyilatkozatát, amely szerint „(…) a WFIMC felelőssége megakadályozni, hogy a fiatal zenészeket eszközként használják fel bármilyen politikai vagy ideológiai célokra. Ezt szem előtt tartva nyomatékosan kérjük tagszervezeteinket, hogy ne diszkrimináljanak senkit, és ne zárjanak el a versenyeiktől egyetlen fiatal és tehetséges művészt sem. (…)”

Bővebben: https://martoncompetition.hu/hirek/a-wfimc-hivatalos-nyilatkozata-az-orosz-es-belarusz-jelentkezokkel-kapcsolatban-123617

A Marton Éva professzor asszony vezetésével felálló előzsűri a következő hetekben dönti el, kik jutnak a szeptember 4. és 11. között rendezendő élő fordulókba. A döntés eredményét 2022. május 20-ig teszik közzé a verseny honlapján, a martoncompetition.hu-n, és e-mailben értesítik a versenyzőket is.