Liszt szerepe a zongorajátszásban ugyanaz, mint Euklideszé a geometriában.

Alan Walker

Sir John Eliot Gardinert díszdoktorává avatta a Zeneakadémia

2023. január 16.

A világhírű karmesternek a Liszt Ferenc téri főépületben megrendezett ünnepségen adta át az oklevelet Dr. Vigh Andrea, az egyetem rektora.

„Sir John Eliot Gardiner a nemzetközi zenei élet hiteles és kimagasló képviselője, akinek szakmai eredményeit intenzív figyelem övezi évtizedek óta. A régizene kutatásának és előadó-művészetének egyaránt ikonikus alakja” – hangsúlyozta köszöntőjében a rektor. Hozzátette: az intézmény kivételes esetekben ítéli oda e megtisztelő címet, legutóbb húsz éve Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész részesült benne. A díszdoktorok névsorában szerepel mellette Bárdos Lajos, Kadosa Pál és Molnár Antal is.

 

Sir John Eliot Gardiner (fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea)

 

Laudációjában Komlós Katalin, az egyetem professor emeritusa, a 18. századi billentyűs zene és előadói gyakorlat kutatója kiemelte: a fiatal Gardiner cambridge-i tanulmányai után elhatározta, hogy ragyogó tehetségét és egész életét a zene művelésének és szolgálatának szenteli. Mint rámutatott, történészi intellektusa pontosan olyan fontos része az életművének, mint amennyire karizmája és előadó-művészi varázsereje. A professzor felsorolt néhány kiemelkedő előadást Gardiner repertoárjából: Händel Dixit Dominusa, Beethoven Missa Solemnisa, Brahms Német Requiemje, a Bach Cantata Pilgrimage című program és Mozart több műve. Sir John Eliot Gardiner tudósként is jelentőset alkotott, például 2013-ban jelent meg a Music in the Castle of Heaven: A Portrait of Johann Sebastian Bach című kötete – emlékeztetett Komlós Katalin. „Az előadó és a tudós két teljesen eltérő személyiséget kíván, ám ezek a régizene világában egymást erősítő tényezők” – tette hozzá.

 

Balról jobbra: Ránki Fülöp, Banda Ádám, Sir John Eliot Gardiner, Komlós Katalin, Dr. Vigh Andrea és Dr. Kutnyánszky Csaba (fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea)

 

Sir John Eliot Gardiner arról szólt, hogy számos kitüntetést kapott már, de ez most különleges, megható élmény számára. „Vannak elismerések, amelyeket köszönettel elfogad az ember, azonban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem díszdoktori címe óriási megtiszteltetés és jelentőségteljes, hiszen az intézmény megkülönböztetett fontosságú, és megkerülhetetlen a magyar zenei örökség letéteményeseként.”

Korunk egyik legnagyobb karmestere, Sir John Eliot Gardiner a historikus előadásmód úttörője, olyan zeneszerzők specialistája, mint Monteverdi, Bach, Mozart és Beethoven, de repertoárján megtaláljuk Brahms, Berlioz, Massenet, Bizet, Ravel és Schumann alkotásait is. Az 1943 áprilisában született művész a Cambridge-i Egyetemen, a King’s College diákjaként történelmi és zenei tanulmányokat folytatott, utóbbit Thurston Dartnál, továbbá Párizsban Nadia Boulanger karmester is oktatta. A Monteverdi Kórus, az Angol Barokk Szólisták, valamint A Forradalom és Romantika Zenekara alapítója és vezetője, de modern hangszeres együtteseket is rendszeresen vezényel. Eddigi pályafutása során számos díjat és díszdoktori címet vehetett át.

Az ünnepségen Ránki Fülöp zongoraművész eljátszotta Liszt Pater nosterét, valamint Banda Ádámmal, a Zeneakadémia oktatójával Bartók 1. rapszódiájának második tételét.

Az alábbiakban olvasható Komlós Katalin laudációjának szövege.

Arnold Schönberg a következő megállapítást tette a zene dualitásáról:

„Az előadó teljesen szükségtelen, kivéve egy kottaolvasásra képtelen balsorsú hallgatóság esetén, amely számára az interpretációnak érthetővé kell tennie a zenét.”

A teoretikus Heinrich Schenker még tovább ment:

„Egy kompozíció létéhez nincs szükség előadásra. (…) Elegendő a partitúra elolvasása.”

Talán nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a zene, a művészetek legspirituálisabbika, elsősorban hangzásában létezik, „szívtől szívig” haladva, ahogy azt Beethoven megfogalmazta nagy alkotásának, a Missa Solemnisnek az ajánlásában. Az előadó szent feladata, hogy a zeneszerző kottában rögzített üzenetét továbbítsa a hallgatóságnak. Minél nagyobb a mestermű, annál nagyobb a közvetítő felelőssége.

Amikor a fiatal John Eliot Gardiner a cambridge-i King’s College-ban végzett történelemstúdiumai után úgy döntött, hogy életét és ragyogó tehetségét a zene művelésének és szolgálatának áldozza, azt a missziót vállalta, hogy a zenetörténet legnagyobb mesterei zenéjének a közvetítője lesz. Professzora, Thurston Dart buzdítása nyomán merész lépésre szánta rá magát: 21 évesen elvezényelte Monteverdi Vespro della Beata Vergine alkotását a King’s College Chapel falai között.

Ez volt a nagy utazás – el camino – kezdete, amelynek legfontosabb állomásai voltak a Monteverdi Kórus megalapítása 1964-ben, az Angol Barokk Szólisták születése 1978-ban, és egy új zenekar, a Forradalom és Romantika Zenekarának a létrehozása 1990-ben.

Ennek a nagyszabású karriernek az indulása egybeesett a historikus zenei interpretáció terjedő mozgalmával, és a fiatal Gardiner rögtön felismerte azt a gazdag potenciált, amit az egykorú források és dokumentumok kutatása, a korabeli hangszerek használata, és az egyes történeti korszakok kontextusának és előadói gyakorlatának a feltárása nyújt. Széles körű intellektuális képességekből és ritka muzsikusi talentumból táplálkozó képzelőereje valósággal újjáteremtette számunkra az európai zenetörténet csodáit, kedvenc Monteverdijétől kezdve Bachon, Mozarton, Beethovenen keresztül olyan 20. századi szerzők műveiig, mint Britten vagy Stravinsky. Amikor valaki az egyes korszakokat és mestereket egymást követően közelíti meg a századok során, a horizont fokozatosan nyílik, és visszatekintés helyett tágulást hoznak az új felfedezések. Maestro Gardiner két csodálatos együttesének, a Monteverdi Kórusnak és az Angol Barokk Szólistáknak a tagjai igazi munkatársak voltak ebben a páratlan kalandban.

A különböző koroknak és stílusoknak megfelelő hangszerek használata a historikus előadás kétségtelenül egyik fontos eszköze. Önmagában azonban nem garancia a megragadó interpretációra.

A múlt mesterműveinek az értő megidézéséhez a speciális zenei elemeken túl elengedhetetlen a Zeitgeist mély megértése, és az illető kor előadási feltételeinek az alapos ismerete. John Eliot Gardinernek, a történésznek az intellektusa teljesítményeinek ugyanolyan lényegi része, mint muzsikus lényének a karizmája és mágikus ereje. Amikor kedvenc Monteverdijéről, „a zene Shakespeare-jéről” (saját szavait idézve) beszél, olyan híres kortársak közé helyezi őt, mint Galileo, Kepler, Caravaggio; így amikor a fenséges zene megszólal a kezei alatt, nem csak Velence pompáját éljük meg, hanem annak a ragyogó korszaknak a hasonlíthatatlan szellemiségét is. Ugyanígy sugallják Bach-interpretációi a 18. századi Thüringia és Szászország pietizmusát, Beethoven-dirigálásai mögött pedig ott sejlenek a Francia Forradalom történeti tablói.

Nehéz lenne Maestro Gardiner hihetetlenül gazdag repertoárjából a legnagyobb produkciókat kiemelni: túl hosszú a lista. Händel Dixit Dominusának a robbanó energiái, Mozart zenéjének a tiszta szépsége, Beethoven Missa Solemnisének az emelkedett extázisa, Brahms Német Requiemjében a halál és az örök élet sötét, mégis nyugalmat árasztó víziói mint világító csillagok ragyognak a zeneszeretők emlékezetében. És természetesen Johann Sebastian Bach. Merném állítani, hogy a 2000-ben megvalósult felejthetetlen Bach-kantáta Zarándoklat, amelynek keretében Maestro Gardiner és muzsikusai Bach valamennyi egyházi kantátáját előadták és lemezre rögzítették egy éven belül, a megfelelő vasárnapokon, Európa és Amerika több mint 60 templomában, a valaha vállalt legjelentősebb főhajtás volt a zenetörténet legnagyobb Teremtője előtt. De John Eliot Gardiner, a tudós is személyes főhajtással adózott 2013-ban Music in the Castle of Heaven: A Portrait of Johann Sebastian Bach című nagyszabású könyvének a publikálásával.

Az előadóművész és a tudós két nagyon különböző személyiséget képvisel. A historikus előadói gyakorlatban a kettő mégis kiegészíti, sőt erősíti egymást. Zenetudományi háttér elengedhetetlen itt, de csak mint a zenei talentum kiegészítője. Maestro Gardiner, ezen úttörő élcsapat jelenlegi spiritus rectora a muzsikusok legmagasabb rangját képviseli: produkcióinak a vitalitása és mágneses kisugárzása a zene érzelmeit, gondolatait és szenvedélyeit közvetíti együtteseinek tagjai, rajtuk keresztül pedig a nagyvilág közönségei felé.

A munkáját elismerő számtalan kitüntetés mellett Maestro Gardiner több rangos egyetemnek is díszdoktora. Most a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csatlakozik ezen intézményekhez, hogy kifejezze valamennyi magyar zenekedvelő tiszteletét és köszönetét: azon zeneszeretőkét, akik az európai kultúrtörténet élő hagyományának egy felbecsülhetetlen részében részesülhettek Sir John Eliot Gardiner művészetén keresztül.