Megkezdődött a jegyértékesítés a Zeneakadémia tavaszi évadára
Magyar és külföldi sztárok, köztük Joshua Bell hegedűművész, valamint neves kvartettek, izgalmas műsorösszeállítású sorozatok, továbbá az intézmény történetét és rejtett kincseit feltáró előadások is várják 2025 első felében a jövőre 150 éves Zeneakadémia saját szervezésű eseményein a közönséget.
Több programmal, kiállítással, tudományos konferenciákkal, egyéb eseményekkel ünnepli alapításának 150. évfordulóját 2025-ben a Zeneakadémia. A most meghirdetett jövő tavaszi szezonban már több sorozat kapcsolódik a jubileumhoz, a kiemelkedő programokra pedig ősszel kerül majd sor.
A témához kötődő tavaszi események sorában lesznek A tegnap Zeneakadémiája és A Zeneakadémia rejtett kincsei című sorozatok. Előbbiben két kitűnő zenetörténész, Mácsai János és Molnár Szabolcs beszélget az egyetem elmúlt másfél évszázadáról, sok zenei illusztrációval, utóbbiban pedig a nagy múltú intézmény néhai zeneszerző tanárainak ritkán hallható művei hangzanak el az egyetem hallgatóinak közreműködésével.
A Zeneakadémia igazán nagy szólistákkal is kedveskedik a közönségnek, A hegedű világsztárjai című sorozatban Joshua Bell (Shai Wosnerrel), Augustin Hadelich (Francesco Piemontesivel) és Baráti Kristóf (Würtz Klárával) lépnek fel. A Tiszta barokk című szériában a stílus és Bach, valamint Händel muzsikájának kedvelői újra hallhatják Jean Rondeau játékát, aki ezúttal Nevermind nevű kvartettjével érkezik, továbbá az Ábrahám Márta vezette Ábrahám Consort, illetve Tóth-Vajna Zsombor együttese, a Harmonia Caelestis koncertjét.
A magyar vonósnégyes-játék hagyományát négy generációt képviselő, kiváló együttesek muzsikálásával eleveníti fel A magyar kvartett tradíció című sorozat, amelyben a műfaj klasszikusai mellett Bartók vonósnégyeseinek többsége is megszólal a már világhírre szert tett Takács, Keller, illetve Kelemen kvartettek mellett a legfiatalabbakat képviselő Korossy Kvartett tolmácsolásában, részben őszre átnyúlva.
Természetesen megtalálhatók a programok között az intézmény különböző együtteseinek koncertjei is. A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara több alkalommal lép színpadra az évadban: februári hangversenyük közreműködője az egyik legfényesebb ifjú tehetség, Rozsonits Ildikó lesz Beethoven 5. versenyművének szólistájaként. Márciusban, Bartók Béla születésnapján A kékszakállú herceg vára hangzik el Meláth Andrea és Fried Péter operaénekesek, az egyetem tanárainak közreműködésével, Kesselyák Gergely vezényletével. Rossini csodálatos művét, a Stabat Matert a zenekar és az Alma Mater Kórus kitűnő szólisták, Horti Lilla (szoprán), Balga Gabriella (alt), Fekete Attila (tenor) és Bakonyi Marcell (basszus) közreműködésével, Somos Csaba vezényletével szólaltatja meg. A Koncertfúvós Zenekar pedig csupa ősbemutatóval érkezik, amelyek közül az egyik darabban Balázs János zongoraművész játszik szólót. Emellett A Zeneakadémia műhelyei című széria többek közt az Operavizsgával és az Áriavizsgával vár.
Két kitűnő orgonaművész fellépésére is sor kerül tavasszal az Orgona a központban című sorozat részeként: először mutatkozik be a Zeneakadémián a már komoly nemzetközi karrierrel rendelkező Karol Mossakowski, aki klasszikus és romantikus repertoárral érkezik, és újra szólóesttel jelentkezik a Zeneakadémia mellett a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemen is tanító Szabó Balázs.
A mai zene kedvelőinek szól az Itt és most sorozat: az Ecce homo című koncerten Tornyai Péter nagyszabású, a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó műve, a Dixit is megszólal neves szólistákkal, Borbély László zongoraművész szólóestjén Bach és Sári József kompozícióit állítja egymás mellé, illetve újabb kiadással jelentkezik az Amadinda Percussion Project.
Folytatódik a Klasszikusok vasárnap délután széria is, amelyben újabb remekműveket és tehetséges fiatal előadókat ismerhet meg a közönség a házigazda, Eckhardt Gábor segítségével.
Újabb évaddal jelentkezik a Liszt-kukacok Akadémiája matinésorozat Mona Dániel vezetésével, ezúttal Hangszálak címmel az ének kerül a központba: a klasszikus, a jazz és a népi ének mellett a kísérletező műfajokat is megismerhetik a felfedező kedvű gyerekek és szüleik.
A Hungarotonnal közös lemezbemutató zongorasorozatban Kovács Gergely, Lajkó István, Horváth Benedek és Fejes Krisztina zongoraestje hallható, míg az Akusztikus, autentikus című népzenei, illetve a Jazz itt! című dzsessz-sorozatok közül előbbiben többek közt az 50 éves Vujicsics együttes, utóbbiban a Binder Trió és ifj. Jónás Rezső trióformációja várja majd a közönséget.
A részletes program és a jegyvásárlás a koncert.zeneakademia.hu/sorozatok-2025-tavasz oldalon érhető el. A Zeneakadémia saját szervezésű koncertjeire továbbra is elérhető a már jól ismert kedvezményrendszer – kivéve a dinamikus árazású eseményeket –, valamint a Zeneakadémia Extra hűségprogram, amely további előnyöket biztosít.