Már szólójegyek is kaphatók a Zeneakadémia Koncertközpont 2016-os bérletes koncertjeire

2015. december 1.

A november közepén beharangozott nyolc új sorozatban foglalt hangversenyekre december 1-től válthatók jegyek a Zeneakadémia honlapján és Liszt Ferenc téri jegypénztárában.

A Kamarazene Nagyteremre-bérlet keretében meghirdetett koncertek között Sol Gabetta, Joshua Bell, Baráti Kristóf valamint Bársony Péter, Frankl Péter és Komlósi Ildikó kamaraestjére kezdődött meg a jegyárusítás. A Barokk szopránok című sorozatból Anne Sofie von Otter, Julia Lezsnyeva és Anna Prohaska koncertjeire, a Négyszer Négyes-bérletből a Takács Kvartett, az Emerson vonósnégyes, a Keller Kvartett és a Philharmonia Quartett Berlin hangversenyeire már külön-külön is választhatók jegyek.
 

Sol Gabetta és Alekszej Vologyin


A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát Vashegyi György, Rácz Zoltán, Medveczky Ádám és Takács-Nagy Gábor dirigálja majd; az első alkalommal kínált Itt és Most című, kortárs zenei sorozatunkban Piia Komsi és Nagy Péter, az Amadinda ütőegyüttes, illetve Rajk Judit és a Classicus Ensemble játszik majd főszerepet. A feltörekvő csillagokat bemutató A tehetség kötelez-sorozatban Varga Oszkár, Karasszon Eszter, Razvaljajeva Anasztázia, Seleljo Erzsébet és Pálfalvi Tamás, valamint a Kállai Vonósnégyes koncertjeire válthatók belépők, A fekete-fehér színei sorozat keretében pedig Szokolay Balázs, Balog József és Farkas Gábor játékát élvezhetjük.
 

Vashegyi György és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara


A Liszt-kukacok Akadémiája részeként a 10–15 éves általános iskolásoknak ajánljuk a Zene és matek, Zene és sport, Zene és irodalom, Zene és rajz című koncertjeinket, de december 1-től már kaphatók jegyek a Jazz-játszótér alkalmaira is.

A Zeneakadémia Koncertközpont teljes 2016/január-júniusi programkínálata a zeneakademia.hu-n ide kattintva, illetve friss koncertmagazinunkban böngészhető, aktuális jegykínálatunk pedig ide kattintva tekinthető át. Új bérleteink az év végéig különleges karácsonyi kedvezménnyel válthatók meg, és pénztárunkban Ajándékkártyát is kínálunk 5 000 Ft, 10 000 Ft, 15 000 Ft, vagy 20 000 Ft értékben.