Azok az én barátaim, akik az Ideált keresik meg; e téren, drága barátom, „felismerjük" és mindig fel fogjuk ismerni egymást.

Liszt Mihalovich Ödönnek

Magyar fellépőkre koncentrál a Zeneakadémia

2022. szeptember 1.

A gazdasági kihívások hatásait kivédendő számos változást léptet életbe a Zeneakadémia ősszel, ez az üzemeltetést és a koncerteket is érinti.

Ahogy az élet számos szegmensét, úgy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet, azaz a Zeneakadémiát is érintik az utóbbi időszakban tapasztalható gazdasági válság jelenségei. Az intézmény ennek ellenére arra törekszik, hogy biztosítani tudja mind a világszínvonalú oktatást, mind a rangos koncertéletet. A Zeneakadémia fenntarthatóságot szem előtt tartó működésének megvalósításában számít a magyar kulturális élet képviselőinek szolidaritására és megértésére.

A rezsiköltség várhatóan sokszorosára növekszik a közeljövőben, valamint a dollár- és euróárfolyam is kedvezőtlenül alakult a tervekhez képest. Ennek következtében átszervezések válhatnak szükségessé, emellett az intézmény takarékoskodik a fűtés és az elektromos áram költségein is.

Dr. Vigh Andrea rektor hangsúlyozza: az egyetem minden oktatási formára felkészült, és rugalmasan, magas színvonalon tud tanítani mind jelenléti, mind online módon. Ezek együttesével áthidalja a nehézségeket és minden képzési előírásnak képes megfelelni, miközben törekszik az órák személyes megtartására.

A koncertévadot érintő változások közepette több esemény, főként a külföldi együttesek és szólisták fellépéseinek lemondásáról született döntés, erről még zajlanak további egyeztetések. A fókusz a neves, magyar előadókra helyeződik: számos rangos hazai művész és zeneakadémiai oktató vállalt közreműködést, amelyhez az egyetem biztosítja az infrastruktúrát, így az őszi szezonban is emlékezetes koncertekkel várja közönségét a Zeneakadémia. A végleges program és a jegyértékesítés a napokban válik elérhetővé, új információk honlapunkon olvashatók majd.

A 2023-ra meghirdetett programokat is áttervezi az intézmény, azok véglegesítése és a jegyárusítás megkezdése november második felétől várható.