Kodály módszere zseniális. … Minden jó zenélés az énekhangnál kezdődik.

Solti György

Ligeti György születésének századik évfordulójára emlékezik a Zeneakadémia

2023. április 24.

Április 29-én a Nagyteremben Bécs, Hamburg, Stockholm és Budapest zeneakadémiáinak hallgatóiból alakult kamaraegyüttesek az egyetemek növendékeinek új műveit, valamint Ligeti egyik utolsó darabját játsszák.

Idén világszerte megemlékeznek az egyik legnagyobb hatású huszadik századi magyar zeneszerző, Ligeti György születésének századik évfordulójáról, alma matere, a Zeneakadémia is több koncerttel készül az alkalomra.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói nemzetközi együttműködés részeként, Bécs, Hamburg és Stockholm társintézményeinek növendékeivel közösen alakított kamaraegyüttesekkel játsszák el a szerző egyik utolsó darabját, a szólókürtre és kamaraegyüttesre komponált Hamburg Concertót (betanító konzulens Dubóczky Gergely, közreműködik: Szőke Zoltán kürtművész, a Zeneakadémia oktatója), az egyetemek karmester növendékeinek vezényletével.

Emellett bemutatják a négy intézményben tanuló egy-egy fiatal zeneszerzés szakos hallgató és doktorandusz új darabját is, így elhangzik Zacharias Kärnekull Wolfe: Slough, Marta K. Kowalczuk: Looking glass, Noemi Haffner: Textures, valamint Dobos Dániel: Harmonium című kompozíciója.

„Sok jelentős zeneszerző élt és alkotott a 20. század második felében, sok jó és értékes zenemű született, mégis, Ligeti kiemelkedik ezen alkotók közül, nem csak műveivel, de a kortársakra gyakorolt hatásával is” – vallja a száz éve született alkotóról Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese, a Zeneszerzés Tanszék vezetője. 

Mint rámutat, kevés olyan zeneszerzőről tudunk, akit mind az öt kontinensen ismernek, illetve beszélnek munkásságáról, műveit rendszeresen előadják, zeneszerzői technikáira hivatkoznak. Hozzáteszi: kortársai, tanítványai kiemelik briliáns elméjét, analitikus, szintetizáló, lényeglátó képességét és természetesen zenei érzékenységét, alkotó erejét, fantáziáját. 

„Kivételes elme volt, őszinte érdeklődéssel kutatta a zenétől látszólag távol eső tudományok felfedezéseit, eredményeit. Ő maga is zeneszerző felfedező volt, a társtudományok kutatási területeit átkonvertálta saját zeneszerzői kutatásába, kompozícióiba. Nyilatkozta, hogy amikor az ő zenei nyelvét mások átveszik, kvázi utánozzák, ő már régen máshol, új utakon jár, ha tetszik megelőzve mindenki mást” – hangsúlyozza Fekete Gyula.

Az ünnepi koncertről megjegyzi: mivel mással tudnák a zeneakadémiák köszönteni ezt az évfordulót, mint hogy hallgatóik közösen előadják egy emblematikus művét, valamint követve Ligetit új innovatív műveket alkotnak, ezzel tisztelegve emléke előtt. „Azok a zeneakadémiák köszöntik az április 29-i hangversenyen Ligetit, ahol tanított és életének jelentős részét töltötte” – emlékeztet a rektorhelyettes.

Az Erasmus+ Blended Intenziv Program révén Budapest-Bécs-Hamburg-Stockholm zeneakadémiájának 5-5 hangszeres, 1-1 karmester és zeneszerző hallgatója utazik Budapestre, ahol egyhetes workshop és próbafolyamat után valósul meg a gálaest.

Jegyek ide kattintva érhetők el 1900 forintos áron.